Életünk La Gomerán

Viva La Gomera!

Végre eső!

2018. február 26. 01:23 - Élet La Gomerán

Hosszú szárazság után végre esőssé vált az időjárás a szigeten. Az aemet.es oldalán, a kimutatásokba csak egy picit belekukkantva is kiderül, hogy a csapadékhiány nem szubjektív, hanem valós jelenség: mérések, összehasonlítások szerint is a sokéves (1981-2010) átlag alatt maradt egész 2017-ben és idén januárban is. A víztározók vízszintje egy ideje kritikusan alacsony még La Gomerán is, ahol ez nem jellemző, mivel a nemzeti parkban, a Garajonayon napi szintű a csapadékhullás. 

Érdekesen esik itt. Általában egy esős nap úgy néz ki, hogy kisebb esőfröccsöket vált a napsütés és ezért elég gyakori a szivárvány jelenség. Amikor már azt hinné az ember, hogy elvonultak az esőfelhők, kisütött a nap, akkor hirtelen újra lecsap. Az úton nincs semmiféle vízelvezetés, így a hatalmas pocsolyák és a csúszós burkolatok okozzák a legtöbb kellemetlenséget. A mai eső azonban ennél sokkal masszívabb volt. Alig láttuk percekre a napocskát, folyamatosan sűrű felhőben voltunk egész nap és csak esett és esett.

eso.jpg

ablakunkból a Teguerguenche

Tenerife Sur-ról átirányították a repülőgépeket Fuerteventurára a rossz látási viszonyok és a kifutópálya eláradása miatt. Néhány napig marad ez az időjárás: eső viharos széllel, széllökésekkel. Ilyenkor a legfőbb veszélyt a sziklaomlás jelenti. Pénteken, amikor elkezdődött, szinte azonnal lehetett hallani a dörgést. Nem ajánlott útnak indulni, a rendezvények is azonnal elmaradnak, ha eső vagy viharos szél van. Decemberben egy viharos napon begurult egy szikla a ravatalozóba. Képes cikk az esetről.

Van egy hatalmas árok Valle Gran Reyben, gyakorlatilag a völgy legmélyebb pontján fut végig, ki van kövezve és még soha, de soha nem láttunk benne vizet. Kicsit érthetetlennek tűnik annak, aki turistaként jár itt és szuper időt fog ki, mondjuk, amikor Európában tombol a tél. Jó eséllyel sikerül is, bár, akik pont most érkeztek, el lehetnek keseredve. Azonban nem egy megalomániás mérnök túlkapása ez a vízelvezető, hanem időnként valóban előfordul ítéletidő még itt is. Ha a vihar szóba jön ("El temporal") mindenki ugyanarra gondol: a nyomorúság évére (=ańo de la arrastrada).  1941. október 30-án olyan hatalmas pusztítást végzett a hegyekből lezúduló víz, hogy embereket és házakat sodort magával. Az akkori sajtó szerint San Sebastianban a lakások 90%-a megrongálódott. A 8 halálos áldozat között egy gyermek is volt. (ABC '41. nov. 4. 12. oldal, La Vanguardia '41. nov. 2. 5. oldal) - Pikáns, hogy rosszul írtak több helységnevet is - pl. Angulo, Rejita - a Vangaurdiaban. Nagyon messze esik La Gomera mindentől, éppen ezért az emberek élete is különösen nehéz és kiszolgáltatott volt már az árvíz előtti években is és még azután is sokáig. A polgárháború utáni éhezés és a kivándorlás sújtotta őket leginkább. 

Egy balladaszerű vers is megemlékezik erről a katasztrófáról: Décimas del Temporal

Szólj hozzá!

A Kanári-szigetek földtörténete

2018. február 23. 18:07 - Élet La Gomerán

Hawaii az Európai Unióban

Köszönöm, hogy egyszerre, kb. 15 percen belül hárman is felhívták a figyelmem erre az írásra. Nagyon érdekes összefoglaló arról, hogyan keletkeztek a szigetek, milyen vulkanikus tevékenységek alakították és napjainkban mi zajlik errefelé. La Gomeráról viszonylag keveset ír, de ugyanakkor megnyugtató is, hogy a 12 millió éve keletkezett sziget már az eróziós fázisban van, nagyon régóta nincsen semmiféle aktivitás. 

A Pangea Közösség oldala is megemlíti, de higgadtan ír arról a la palmai jelenségről, amelyről a BBC néhány éve egy meglehetősen riogató filmet készített és tavalyi kirándulásunk alkalmával minket is eléggé megérintett. La Palma olyan közel van hozzánk, tiszta időben látszik is, hogy igazán nem mindegy, mire számítsunk...lenne-e "megacunami" az Atlanti-óceánban egyáltalán. De, nem csak ezért érdemes a cikket elolvasni, nekem különösen tetszett Tenerife kialakulásának története és Lanzarote-hoz is kedvet csinált. Már egy ideje úgyis gyűjtögetem a "MUST HAVE" listámat ezzel a keleti szigettel kapcsolatban, remélem, idén eljutunk oda.

Szólj hozzá!

A hippik - ők is hozzátartoznak a képhez

2018. február 23. 01:26 - Élet La Gomerán

La Gomera kedvelt célpontja a hippiknek. Körülbelül november-december táján elözönlik Valle Gran Rey-t és a tél végéig maradnak. Sokan laknak lakóautókban, furgonokban egy parkolóban, de a szabad ég alatt is, sátrakban vagy a sziget egyes részein barlangokban. A Chinguarime strandot a Tripadvisor is bemutatja, mint egy remek telelő helyet. Ez a sziget déli, legmelegebb részén található, barlangokkal. Kemping, hostel nincsen, a strandon nyáron amúgy működő zuhanyzókat ilyenkor víztelenítik. Nyilvános WC sincs a városban, így nem meglepő, hogy feszültséget gerjeszt a lakosságban a jelenlétük. Mezítlábasan, raszta frizurásan, hátukon hordva a poggyászukat, feltűnő viseletükben, általában csapatosan vonulnak, vagy ülnek egy-egy téren. Alapvetően békések, de a többségtől eltérő szokásaik miatt -kukázás, boltban nem használnak kosarat, előfordul, hogy ellopnak valamit, szemetelnek, meztelenkednek, szaguk van- nem szívesen látják itt őket. Megjegyzem, de, nem a szemetelők védelmében, csak az igazságosság miatt; a kanáriók kutyasétáltatási attitűdje és szemét elhelyezési szokásaik is kritikán aluliak helyenként.

Idén különösen paprikás volt a hangulat, mert a Rainbow Family ide szervezte az összejövetelét december közepe és január közepe között. A helyszín Alojera volt, de Valle Gran Rey elég közel fekszik ehhez a kicsi településhez, a sziget nyugati felén. A Facebookon keringett egy "nyílt levél" a hippikhez, spanyolul, lényegében, hogy a szabadságukhoz való joguk és ragaszkodásuk nem sértheti a másik közösség jó érzését, megtermelt javait, tulajdonát. 

Antena 3 Canarias TV felvétel

 

Szólj hozzá!
Címkék: hippik

Karnevál 2018

2018. február 09. 14:33 - Élet La Gomerán

Tegnap megválasztották a Karnevál szépét Santa Cruz de Tenerifén. A képeket nézegetve az ember inkább Rióban érzi magát, mint Spanyolországban. 15 fantasztikus kép.

reina2018.jpg

A királynő: Carmen Laura Lourido Pérez, az Újjászületett

Pár nap múlva vége a farsangi időszaknak, de még a hónap végéig folytatódnak a felvonulások, helyi rendezvények. Vannak ismerőseink, akik már január eleje óta készítgetik jelmezeiket. Időt, pénzt nem sajnálnak arra, hogy alaposan meglepjék a barátaikat. Így én is szívesen farsangolnék: összejönni rendszeresen a barátokkal, ötletelni és közösen megvalósítani valamit és közben dől a hülyeség. Megértem, ha olyan sokan imádják. Egy ilyen kis szigeten muszáj kitalálni hogyan üssük el az időt.

Valle Gran Reyben mindig szuper látványos és meghökkentően ötletes kreációkat láthatunk azzal az előnnyel, Teneriféhez képest, hogy nincs tömegrendezvény hangulata. Nálunk a mozi a téma, s a következő programsorozatra készülünk. Hétfő-kedd tanítási szünet!

cartel-porograma-carnaval-2018-page-001.jpg

 

Szólj hozzá!

Szálláskeresés Valle Gran Reyben

2017. november 25. 20:32 - Élet La Gomerán

Nem egyszerű. Bár úgy tűnik, hogy sok a szállás, mégsem sok. Csúcsidőszakban kifejezetten kevés. Ide tartozik október közepétől január elejéig tartó időszak, a farsang, a nagyhét, de közben is jellemzően sok a turista Európa hidegebb országaiból. Július-augusztusban pedig a félszigetiek menekülnek ide a szárazföldi hőség elől.  

A legnyugisabb időszak Húsvét után kezdődik és a nyári szünet végéig tart, de ez is kezd csak legendává válni, mert tavaly már áprilisban sem tudtam összefüggő hat éjszakára foglalni a Hotel Gran Reyben június közepére. Szezonon kívül, jó előre, az egyik drágább szállodában. Drágább? Nem, dehogy drága, csak a 35-40 € / éjszaka áras apartmanokhoz képest. A szálloda szobái 52-104 € között mozognak, időszak és szobatípus szerint. 

A Hotel Playa La Calera egy apartmanhotel, ahol minimum 5 éjszakára kell foglalni. Jelenleg február végére találtam először időpontot, hogy az árakat csekkolni tudjam. Kb. 130 € / éjszaka reggelivel a Junior Suite-ban. Ebből 61 van. 

A két hotelen kívül több apartman komplexum található a városban. Az egyik nagyon központi, viszonylag új és gusztusosan berendezett, a Residencial el LLano.  Nem működik az online foglalás -még ezt is megengedhetik maguknak! - de tavaly nyár elején úgy 60-65 € körül volt egy éjszaka.

A közeli Laurisilvának szintén jó a fekvése, jó nagy a medencéje, de a szobák minősége, felszereltsége egy booking.com-os foglalás alapján, amit az egy éjszakára idelátogató barátainknak tettem, nem volt igazán tetszetős. Úgy sejtem, itt többféle állapotú, felújítottságú szoba létezik. Többeket el is adott a komplexum, ezek egyedi privát tulajdonban vannak és hónapokra adják bérbe a Casa Gomera ingatlancégen keresztül. 

Régebbi és újabb komplexumok sora található Puntillán, a tengerparti sétány Vueltashoz közelebbi részén:

Jardín del Conde, Charco del Conde, Baja del Secreto, Paraiso del Conde, Punta Marina. Ezek közül talán a Charco del Conde a legrégebbi. 

La Playan említést érdemel a Tres Palmeras, a Los Tarajales és a Chijeré Faro del Inglés

Sokaknak van a városban kiadó apartmanjuk. Jellemzően sok a foglalás a visszatérő vendégektől. Vannak időszakok, amelyekre már egy évvel korábban betelik a tulajdonos foglalási naptára. Ilyen Conchita és Tito háza egy magaslaton, a Casa Umberto. Megéri megmászni a dombot, mert páratlan a kilátás, kikötő, strand, éttermek, boltok pár percre vannak. A háziak vendégszeretőek, tiszták, adnak a felújításra is. 

És végül tudok hozni még két olyan ügynökséget, ahol a privát apartmanokat közvetítik ki nyelveket jól beszélő alkalmazottak: Viajes Integrados és a La Paloma

Az airbnb-t is érdemes megnézni, egyre több privát apartman van fenn.

Remélem, ezzel a poszttal tudtam segíteni azoknak a magyar honfitársaimnak, akik kedvet kaptak itt tölteni egy kis időt. Magyarországról még nem szerveznek csoportos nyaralást  La Gomerára, de külföldről a TUI-Thomson, Neckermann, Expedia oldalán lehet találni kombinált ajánlatokat: repülőjegy+szállás, transzferrel. Igen, ez nagyon fontos, mert eljutni ide kissé bonyolultabb, mint Tenerifére, ahol a déli reptérről landolás után max. egy órán belül minden jelentős üdülőközpont játszva elérhető. Idejövet először el kell érni Los Cristianos kikötőjét, majd onnan egy hajóval (két társaságnak napi 2-3 járata van, tehát akár órákat is kell várni) vagy San Sebastian de La Gomeráig vagy közvetlenül Valle Gran Reyig. Még legalább 1,5-3 órát rá kell szánni az ideérkezésre. Bátortalanabbaknak ajánlom a Autobuses Mesa szolgáltatást. Ők kifejezetten transzferre szakosodtak Tenerife és La Gomera között.

irmgard_edelmann_fotoja_el_mago.jpg

Irmgard Edelmann fotója, El Mago 

2 komment

Magyarország

2017. október 23. 15:46 - Élet La Gomerán

Mi hiányzik otthonról?

Ma, október 23-án, kedvenc nemzeti ünnepemen kicsit nosztalgikus hangulatba kerültem. Nemcsak azért mert ma otthon ünnep van, hanem ma érkeztek meg a képeslapok is, amelyeket Gabi mama és Imre papa küldött Budapestről kisfiúnknak, akit lenyűgözött a nagyváros augusztusban. Imádta a Duna hídjait. Erre még belefutottam ebbe a cikkbe is, Trembácz Évától. Annyira jól leírja, hogy mi hiányzik, nem is tudok hozzátenni sok mindent. Kivéve, hogy nekem a színházból csak az előadás hiányzik, a végtelen taps nem, azt mindig ellógtam, szégyenkezve kicsit. Ja, és lagzis mulatozásban sem voltam soha jó. De, amúgy igen, főleg a hazai ízek, azok nagyon. Szeretem Éva írásait és amúgy is szeretettel gondolok rá, mert átvállalta tőlem Ciprust a Nagy Könyvkihívásban, amelyet a Világjáró Könyvmolyokban szerveztek. Sajnos, az ősz nem úgy alakult számunkra, ahogy terveztük, nem maradt energiám az olvasásra, inkább átadtam. 

Szeretettel gondolok Magyarországra, minden esős, hűvös, őszi barátságtalansága ellenére is. Szeretettel gondolok férjemre, aki most éppen kissé magányosan azért küzd, hogy rendbe tegye azt, ami elromlott. Nekem oda van honvágyam, neki ide. Ez már örökre így lesz, azt hiszem. Innen oda, onnan ide vágyunk.  

Szólj hozzá!
Címkék: ünnep honvágy

Benchi Express és Alborán (La Gomera hajóközlekedés)

2017. október 19. 17:06 - Élet La Gomerán

Október 30-tól beindul a napi három Benchi Express járat, amely információim szerint így fog kinézni:

Valle Gran Rey - San Sebastián: 07.30h (Vasárnap 08.00), 15.30h, 19.00h

Playa Santiago- San Sebastián: 08.10h (Vasárnap 08.40h), 16.10h, 19.40h
 
Playa Santiago- Valle Gran Rey 10.45h (Vasárnap 11.15h), 18.00h, 21.00h

San Sebastián - Valle Gran Rey 10.15h (Vasárnap 10.45h), 17.30h, 20.30h

Közben megérkezett az Alborán is, ma tesztelték vele Vueltas kikötőjét. A Naviera Armas még nem közölt menetrendet, bár a hírek szerint a jövő héten beindul menetrendszerűen is.

kikoto.jpg

kép forrása: Facebook, Antje Lindemann

Update: Este megjelent a hétvégi menetrend. Egyelőre csak szombatra és vasárnapra lehet foglalni. Autóval és anélkül is 11 € a rezidenseknek egy út, míg a turistáknak 44. (75%-os támogatás) A hajó Valle Gran Rey és Los Cristianos között jár, 1,5 óra a menetidő. És az indulások sem rosszak:

VGR-LC: 7.30 és 18.00 órakor

LC-VGR: 10.00 és 20.00 órakor

Hamarosan biztosan kialakul egy tartósabb menetrend, de a kezdetek biztatóak. Beszélgettem helyiekkel és turistákkal is az új hajóról. Kikerülhetetlen a téma, lázban tart mindenkit. A helyiek nagyon örülnek, egy ilyen járat közvetlenül Tenerifére nagyon megkönnyíti az életüket. Nem kell 1-1,5 órát az utakon kanyarogni, ami különösen este volt fárasztó, ha az utolsó komppal érkeztünk a La Gomerára. Egy hosszú utazással, bevásárlással töltött nap után még egy fárasztó út a hajtűkanyarokban sötétben. Az Alboránnal ehelyett egy 1,5 órás kis pihi után 5-10 perc alatt hazagurulunk, sétálunk. Ez a lehetőség arra is jó, hogy gyalogosan megyünk át Tenerifére és csak ott bérelünk autót. Innen úgysem szabad elvinni, bár ezt nem is akadályozza meg senki. 

Mások, jellemzően külföldiek viszont úgy érzik, jogosan, ez érem másik oldala, hogy ennyi hajójárat szennyezi a környezetet ( a sok autózás is szennyezi az esőerdőt és ez a környezetvédelmi szempont szerepelt is az okok között, amiért a hajójáratokat beindították újra) valamint tömegesebb turistaáradat indulhat el a szigetre. Könnyebb lesz Teneriféről átruccanni, az tény, ám a 88 €-ba kerülő forduló nem hinném, hogy versenyezni tud az eddigi szervezett buszos kirándulásokkal. Eddig is jöttek át Tenerifén nyaralók úgy, hogy felvették őket a szállodáknál, a komphoz szállították őket, majd San Sebastianban újabb buszok idegenvezetőkkel várták őket és kirándultak a szigeten. Aligha árazták ezt a kirándulást 100 € fölé. Majd még a pecások véleményére leszek kíváncsi. Ők eddig esténként, főleg télen, elfoglalták a külső mólót és nyugodtan lógattak. Annyira nyugi volt, hogy egész komoly halakat is lehetett fogni. Nem hiszem, hogy ez a remek és olcsó lehetőség (3 évre 15 € a parti horgászengedély) ezek után életben tud maradni. 

Update 10.22. 

Közzétették a jövő heti menetrendet, ami várhatóan még mindig egy átmeneti menetrend.

horario-volcan-de-taburiente-y-alboran-e1508678574486.jpg

Szólj hozzá!

La Gomera belső hajóközlekedése

2017. október 09. 17:41 - Élet La Gomerán

Néhány hete elindult a Benchi Express, az a kis katamarán, amely összeköti San Sebastian, Playa Santiago és Valle Gran Rey kikötőit. A cél eredetileg az volt, hogy a tenerifei komphoz biztosítson csatlakozást. Ez a törekvés alig-alig látszik teljesülni, mert a napi három járatot nagyon gyorsan kettőre csökkentették.

Jelenleg így néz ki a menetrend:

Valle Gran Rey: 06:00 / 15:30   Playa Santiago: 06:50 / 16:20     San Sebastian: 07:21 / 16:51

San Sebastian: 10:15 / 18:00    Playa Santiago: 10:46 / 18:31     Valle Gran Rey: 11:41 / 19:21

benchi_express_horario.jpg

A második rész az irányadó október 2-a után

A reggel Valle Gran Reyből induló komppal el lehet érni a Fred Olsen los cristianosi kompját. A délutánival pedig az utolsót, amely 17.30-kor indul. Minden nap ez az utolsó az őszi menetrend szerint. Minden nap közlekedik komp La Gomera és Tenerife között a nap közepén is. A hét napjain különböző időpontokban indul: 10:30-kor, 12:00-kor és 14:00-kor, ezekhez jelenleg nincs jó csatlakozás, csak a 8-kor induló busz jöhet szóba.

Másik irányba nézve a helyzetet a  hét hat napján korrekt az indulási időpont, mert a reggeli első, 9:00-es kompról azonnali átszállással érkezhetnek a turisták. Turistákat írok, mert véleményem szerint a helyiek igényeihez elég kevéssé kapcsolódik ez a hajójárat azzal, hogy autóval nem lehet használni és azzal, hogy az utolsó komphoz, ami érkezik a szigetre Tenerife felől, nem biztosít csatlakozást. Ugyanis a 19:50-kor beérkező hajóhoz csak a busz jelent olcsó megoldást. Vasárnap igazán érthetetlen a helyzet, mert akkor 5 perccel előbb eljön a Benchi Express, minthogy a nagy testvére megérkezik Los Cristianosból. Ennek mi értelme van? A többször hivatkozott 1-es buszjárat vonal menetrendje:

Valle Gran Rey San Sebastián Hospital
Estación de
guaguas
Lunes a Viernes
05.00
08.00 (1)
13.00 (1)
14.30
18.00
10.30
12.00
15.30
18.30
20.30
10.00
11.30
15.00
18.00
20.00
Sábados
05.00
08.00
13.00
14.30
18.00
10.30
12.00
15.30
18.30
21.30
10.00
11.30
15.00
18.00
21.00
Domingos
08.00
16.30
10.30
21.45
10.00
21.15
Festivos
08.00
16.30
10.30
20.30
10.00
20.00

 

Ez a hajóközlekedés remélhetőleg optimalizálva lesz a jövőben, jobban figyelembe véve az utasok igényeit.

A közlekedés reformja azonban még nem zárult le. Néhány hete a másik társaság, a Naviera Armas is meghirdette új járatát. Ők is egy katamaránt fognak üzembe állítani, amely átszállás nélkül fogja szállítani az utasokat Valle Gran Reyből Tenerifére, san sebastiani megállással. Playa Santiago ebből kimarad, úgy néz ki. Viszont autókat is fel fog venni! Az indulást október 15-re hirdették, de egyelőre menetrendet még nem közölt a társaság. A nagy sebességű, Alborán nevű hajót a napokban bemutatták.  

naviera_armas_katamaran.jpg

Szólj hozzá!

A Benchi Express elindult

2017. szeptember 17. 18:35 - Élet La Gomerán

A napokban elindult a napi rendszeres közlekedés a sziget kis kompjával, ami a Benchi Express nevet kapta. A menetidő nem kifejezetten kevés, 80 perc Valle Gran Reyből San Sebastianba, de közben kiköt Playa Santiagoban is. Személyesen még nem próbáltuk ki, de a nyitott kikötők programra kisétáltunk és felszálltunk picit a hajóra ismerkedni. Valóban kicsike és egyszerű. Konkrétan erre a célra tervezték, vadonatúj, Barcelonából érkezett szeptember legelején. Napi három járatot hirdettek, de az új menetrend szerint egyelőre kettő lesz, amíg tartanak a tesztelések. 6,30-kor és 15,30-kor indul VGR-ből, míg San Sebastianból 10,45-kor és 18,00-kor Valle Gran Reybe.

Ez azt jelenti, hogy nem lesz csatlakozása minden Los Cristianosba induló és onnan érkező tenerifei komphoz, bár ez az eredetileg hirdetett három járattal sem valósult volna meg. A hivatalos kommentárok szerint az a cél, hogy legyen csatlakozás az esti utolsó érkező komphoz is, ami jelenleg 20,00-kor érkezik a szigetre. 

A jegyár 10 €, rezidenseknek 2,5 €. Nagyon kedvezményes, én mégis szkeptikus vagyok abban, hogy valójában ilyen formában ez hány embernek jelent valódi megoldást a közlekedésre. Pillanatnyilag még annak sem, akinek egy napos elintéznivalója van Tenerifén, amihez nincs szüksége autóra. Reggel szuper, hogy nem kell az 5,00 órás busszal indulnia, de este meg kell várnia késői buszt. 

A fejlesztés hozott magával egyéb változásokat is a kikötőben. Utcai lámpákat helyeztek el, így most nem vaksötétben kell este a mólón sétálni és a kikötői kapu is egy órával tovább tart nyitva....este 10-ig. Ez a horgászoknak kifejezetten kedvező, így a téli esti peca kicsit tovább tarthat. 

Szólj hozzá!

Kultúrsokk?

2017. július 20. 17:00 - Élet La Gomerán

Mindenkit érnek meglepetések külföldön. Főleg, ha próbál beilleszkedni és nem egy szállodakomplexumban turistáskodik. Mi sem vagyunk kivételek, bár sokkot még nem kaptunk. Sokat próbált kelet-európai emberek vagyunk, nem olyan könnyű zavarba hozni, az alkalmazkodó képességünk pedig átlag feletti. Összeszedtem néhányat a minket ért meglepetések közül.

A nők. Szinte mindenki körte típus. Annyira körték, hogy a ruhás webshopok mérettáblázata szerint adott mellbőséghez 12 cm-rel szélesebb csípő dukál. A magyar nők sem Lollobridgidák, (ő volt az a 90-60-90-es, ha jól emlékszem), de nekünk csak 6 cm asszonyosodás engedélyezett, persze, ha konfekciót szeretnénk viselni. Na, akkor tessék elképzelni ezen a rengő csípőn a cicanacit, leginkább szűk felsővel és igen, igen, az utcán. Ehhez feltétlen passzoló kiegészítő a neszesszer. Minek nekik shopper vagy a sportos outfithez éppenséggel hátizsák, ehhez a szerkóhoz elég nekik egy kis szütyő, egy gyíkbőr neszesszer és abban pont elfér egy kis pénz, telefon, igazolvány, slusszkulcs, zsepi* (?), hiszen csak a faluban flangálnak, nem kell sok minden. Bezzeg, ha ünnep van! A kikötői szabadtéri utcabálba is magassarkút viselnek koktélruhával. Imádom a kikötőt, de egy koszlott hely, az az igazság. Szilveszterkor onnan ismered meg a turistát és a helyieket, hogy a turistanő sportszerkóban, edzőcipőben vagy túraszandálban próbál bepasizni, csak nem érti, hogy hol vannak a latin hímek. Ezért 10 órára már kómára issza magát. A helyiek viszont csak éjfél után jönnek, talpig gálában, sminkben és másnap reggelig is bírják. Egyszer én is kicsíptem magam a gyerek karácsonyi műsorára. Ez egy ezüst színű csinibb topot jelentett fehér farmerrel és magas sarkúval, szóval szolidan, de jól éreztem magam a bőrömben. Amíg meg nem láttam a tisztelt szülőtársakat. Ők csak úgy beugrottak a hétköznapi cicanacijukban, mert ez szerintük kicsit sem ünnepi alkalom. Nálam csak a prémes kaftános három királyok várták jobban, hogy átöltözhessenek. 30 fok volt a napon. Itt minden szabad téren van, kivéve a zeneiskolai záró előadást.

Keresztelő, elsőáldozás: lagzi szintű családi események. Az egyik vállalkozó ismerősöm, akinek a férje is vállalkozó, szerintem az itteni átlag felett élnek, tavalyelőtt azért nem utazott nyaralni a családjával, mert az egyik gyerekük elsőáldozó volt és ez eléggé megnyirbálta a költségvetést. Ő mondta így. Ruhák, ajándékok, vendéglátás...majd aztán nem jönnek többé a templomba. Olyan kicsit ez az egész, mint a rongyrázó lagzi, amit egy-két év után válás követ, mert a hatalmas felhajtásban kibékíthetetlen ellentétek keletkeznek mondjuk az ülésrend miatt. Itt meg annyira készülnek az elsőáldozásra, hogy amint megvan, szinte kiürül a templom következő őszig, hogy majd az új elsőáldozásra készülők családjai megtöltsék, de csak májusig. Otthon mi a bérmálást tartottuk fontosabb eseménynek, mégiscsak eljött a püspök úr is. Ellenben itt eddig bérmálás egyáltalán nem volt. Sőt, érdekes, a pünkösd sem túl hangsúlyos, a pünkösdhétfő már nem is ünnep. Igazából a karácsony sem olyan fontos, mint nálunk, helyette a három királyokat ünnepelik, Vízkeresztkor. Viszont van sok-sok más ünnep: országos, tartományi, helyi, vallási. Erről jut eszembe

Ünnepek: Ha egy fix napra eső ünnep, mondjuk május 1-e vasárnapra esik, akkor hétfőn nincs munka. Nehogy már elvesszen egyetlen lazsa-nap is.

Előkészület, szervezés. Soha semmi, kivéve a fiestákat. Ha hétfőn kezdődik a napközi, akkor teljesen normális, hogy előtte héten csütörtök délután hív fel valaki az önkormányzattól, hogy akkor hányra viszem be a gyereket, míg addig azt sem tudtam, hogy a magyar dokumentumokkal (jövedelem igazolás, munkaszerződés, házassági anyakönyvi kivonat, gyerek születési anyakönyvi kivonat, igazolvány másolatok!) egyáltalán elfogadták-e a jelentkezésünket. Elfogadták, mehet, no para. Vagy focimeccse lesz a gyerekeknek vasárnap az 50 km-re levő városban, de ezt csak a csütörtöki edzésen tudjuk meg. Mindez OK. Na, de ha farsang lesz? Hónapokkal előbb elkezdik szervezni, a jelmezt összeállítani és olyan cuccokkal vonulnak fel, hogy az ember esze megáll. Vagy most ez a Carmen buli. Már a télen elkezdtek pénzt gyűjteni rá, jótékonysági vacsorát szervezni, mert ezúttal az önkormányzat nem adott rá (eleget).

Szabadság. Egy csomó étterem, bolt bezár nyárra. Van, aki kiírja, hogy május 22-től szabin van. Igaz, ők pont osztrák-kurdok, na de, most komolyan, ha ott akarnék vacsorázni, akkor engem az érdekelne, hogy mikor nyit ki újra, nem az, hogy mióta nyaral. Bár, évekkel ezelőtt (vagy még mindig?) a budapesti metrónál is arról tájékoztatták az utast, hogy mikor ment el az utolsó, nem arról, hogy mikor jön a következő. Végeredményben, csak az biztos, ami elmúlt. Van, aki csak simán kiírja, hogy szabin van.  Jó, majd visszajön, ha megunja a semmittevést. A kedvenc pékünk három hete nem szállít kenyeret a boltokba, mert szabin van. Hogy a pékbe tudja ezt megengedni magának?! Vagy azt, hogy nyitvatartási időben még sincs nyitva egy bolt? Ja, közbejött valami, majd visszajön holnap a kedves vevő. Tranquilo! (=nyugi!)

Kanári-szigetek, Ceuta és Melilla kizárva. Az online vásárlásból. Tisztára másodrangú spanyol polgárok lakosok vagyunk. Olyan bonyolult, hogy itt más az áfa (7%, a félszigeten meg 20%), meg vámkezelni kell, meg a szállítási költség és idő is más, inkább kizárják a vásárlásból ezt a potom 2,3 millió embert. Néhány tiszteletre méltó kivétel: Ikea, Decathlon, Zara, El Corte Inglés a tartós fogyasztási cikkekre. Másokkal esetleg lehet egyezkedni, de az automatikus kicsekkolás bosszantóan sok helyen kizárt. Az Ikea viszont nagyon jól csinálja. Már eleve egy külön gomerai webshopból lehet vásárolni és 20 € fölött mindent ingyen hoz ki. Hetente kétszer van szállítás úgy nézem és alig csomagolja be, csak úgy összeszórja egy nagy kartondobozban a csetreszeket, amire a nevemet sem írja rá, csomagszámot sem közöl velem, csak felhív egy sofőr, hogy csajszi (chica!), te rendeltél az Ikeá-ból, pár perc és ott vagyok, gyere ki az utcára. De, azért az átvevőre fel kell ám vésnem az idegenrendészeti azonosító számomat (NIE) is. Annak ellenére, hogy a szomszéd szigeten minden nagy láncnak van akár több boltja is, nem képesek megoldani, hogy nekünk kiszállítsanak. Szégyelld magad Promod, Desigual, H&M, stb.

culture_shock.jpg

A dohányzás. Határozottan nem jutottak el ide a hírek, hogy mennyire káros az egészségre. Tuti, nem a stressz miatt szívják, inkább unatkoznak. Sokkal nagyobb a dohányosok aránya, mint otthon, és akkor Nyugat-Európával össze sem hasonlítom.

Hippik. Rengetegen vannak telente. Sokan barlangokban laknak, közösségeket alkotva, szinte már kommunaszerű keretek között. Saját koncerteket szerveznek a hegyekben, nehezen megközelíthető helyeken, ahol nem kell tartani semmilyen szerv zaklatásától. Egyedi ruházatuk, hajviseletük eléggé eltér a decens középosztálybeli, nyugat-európai turistáktól. Alternatívnak hívtam őket egy baráti beszélgetésben, de felhívták a figyelmem, hogy ez csak nézőpont kérdése és higgyem el, minket is sokan alternatívnak tartanak Magyarországon azért, mert ide költöztünk, egy világvégi szigetre. 

Latin-Amerika hatása. Ez nem Spanyolország. A mentalitás, a zene, a gasztronómia, a nyelvjárás, a kultúra sokkal közelebb áll a latin-amerikaihoz, mint a kasztíliaihoz. Ők maguk is így érzik, ezt vallják és az ide bevándoroltak között inkább találunk venezuelait, kubait, uruguayit, argentint, mint ibériait. Nagyon jó kis mix ez, az európai politikai rendszer, kiváló közbiztonság a latin-amerikai életfelfogással. Valószínű, hogy nem a korai kiégés okozta szív infarktus fogja tizedelni az ittenieket.

Korrupció: a város eddigi polgármestereinek többsége ellen vagy eljárás zajlik vagy ül. Nos, a város hatalmasat fejlődött a '90-es évektől kezdve, ez tény. (Spanyolország 1986-ban lett uniós tagállam) Úgy tartják, hogy csak az nem volt korrupt az eddigiek közül, aki nem csinált semmit. Aki tervezett, pályázott, épített, az gazdagodott maga is. Különösen figyelemre méltó az is, hogy a sziget tanácsülési elnöke 1991-től van hivatalban, 18 éven át szenátor is volt, végig szocialistaként. Történhet akármi és történt is, őt megválasztják.

Drog. Na igen, a dél-amerikai kapcsolatnak van fonákja is. A Kanári-szigetek kikötői fontos állomása a kokain Európába jutásának. Májusban volt egy nagyobb eset, 2500 kg-ot kapcsoltak le egy venezuelai halászhajóról. Ennyiről volt hír, ki tudja, mennyi jut be. Azt mondják, itt meglehetősen olcsó, úgy 20 € grammja. De, ez talán csak pletyka, vagy az alacsony áfa miatt van. :D

Autózás. Tilos vontatni, a fékbetét csere pedig gyakorlatilag a kötelező olajcserés szerviz része. Meglehetősen kopik. Mindennek oka a hegyvidék, szerpentinen fel, szerpentinen le és mindenki hányingerrel küzd az utakon. Vendégeink elé eleve Biodraminával érkezem.

Fodrász. A beszárítást külön árazzák, mert teljesen bevett szokás, hogy valaki mosás, vágás után nedves hajjal távozik. Megszárad az magától is, hisz' a nap mindig süt, megfázni sem olyan egyszerű (kint). 

*Nátha: nem nagyon használnak zsebkendőt, szívogatják. És gyakran náthásak, mert a lakások hidegek. Ahová nem süt be a nap, vagy a tengerszint felett 200 m-nél magasabban van és ugye egyikben sincs fűtés, tehát nyirkos, (urambocsá' penészes?) na azokban meg lehet fázni, akármennyire is jó a klíma. A tenger mellett jó az éghajlat és a lakás se legyen állandóan árnyékban, ez nagyon lényeges, amikor választunk. Különben fűthetünk árammal vagy bírni kell a 16 fokot is télen. 

Lakások. Alig van gusztusos kiadó lakás. Eleve kevés van és a legtöbbet egy kaptafára rendezték be. Természetesen a sziget bútorbolt kínálata ezt biztosan erősen befolyásolta, de azért mégis. Aki turistáknak adja ki, napi 40 €-ért, nehogy már ne tudjon rákölteni egy keveset mondjuk néhány évente. A Balaton környéki '70-es években kialakított Zimmer Frei stílust persze nehéz felülmúlni, de azért az itteniek többségébe sem lenne kedvem beköltözni. A szedett-vedlett bútoroknál, lakástextíliáknál már csak az bosszant fel jobban, ha hosszú távra olyan bútorozott (!) apartmant kínálnak, amiben nincs sütő és mosógép. 

Albérlet. Nincs sem szerződésünk, sem kauciónk, így lakunk egy éve itt. Bankszámlára utalunk és az önkormányzatnál is bejelentett a lakcím, nincs benne semmi trükközés. Egyszerűen bizalom. Az előzőnél komoly szerződésünk volt, egy havi kaucióval. Átadáskor azonnal a kezembe nyomták a csekket a teljes összegről, nem leltározták le a berendezést. Pedig külföldiek vagyunk kisgyerekkel, ami manapság sok helyen kizáró ok. Szerencsére nem itt.

Gyengébb idegzetűektől itt most elköszönök, köszönöm a kitartó figyelmet. Az apró betűs részt csak a borzongani vágyóknak ajánlom azzal a kitétellel, hogy mindent meg lehet szokni. Én szóltam. Tudunk alkalmazkodni és soha nem adom fel. Soha!

Csótányok. Vannak és hatástalan ellenük mindenféle szuper spray, csapda, biocucc. Az öklöm nem és egyre ravaszabb vagyok, úgyis én győzök. Ha az augusztusi kiéheztetés és szomjhalál sem űzi el őket, akkor megoldom pénzzel. Kihívom a hivatásos rovarirtót. Magyarországon a csótány fogalma összekapcsolódik a kosszal, a rendetlenséggel. És mi nem vagyunk koszosak. Tudok takarítani és a férjem is megtanulta már, profin végzi, hetente kétszer nyalja ki a lakást. Aki ennél többször csinálja és szétbontja a konyhaszekrényt komplett, hogy mögötte is, na annak, lehet, hogy nem lesz csótánya. Valamit valamiért, mint mindig.

Végül egy saját kisfilm 2013-ból, amikor először jöttünk el családosként egy hónapra. A filmen a sötét hajú és szőke kis srácok azóta Karesz csoporttársai lettek. Újszülöttnek minden új, de azt hiszem, számunkra is ez volt az első igazi meglepetés: a téren az élet esténként. És a tenger, a tenger és a tenger. A tenger minden gondon átsegít, kisimít, kimossa az ember lelkét, idegrendszerét. A hegyek tövében pedig minden nap átérzed, hogy milyen picike, esendő krumplicska vagy, egy pillanatocska az üdvtörténetben. Akkor meg minek idegeskedni?!

Szólj hozzá!
Címkék: kultúrsokk
süti beállítások módosítása