Franco exhumálása és újratemetése
Spanyolországban politikailag elég izgalmas időszakot élünk meg: újra választások lesznek november 10-én, Katalónia pedig forrong, mert az elszakadásért küzdő politikai vezetőket súlyos börtönbüntetésre ítélték államrendszer elleni lázadás büntette miatt. Emellett most tartották aktuálisnak, hogy leszámoljanak a társadalmat máig megosztó spanyol polgárháborúban győzedelmes, majd haláláig az országot kormányzó Franco tábornok kultuszával. A szocialista párt (PSOE) 2011-ben elvesztette a választásokat és csak idén jutott újra kormányra, hogy majd néhány hónap múlva újra bukjon, ezért lesznek november 10-én újra parlamenti választások. Nem egészen 29%-kal a legerősebb párt jelenleg, de hosszas tárgyalásokkal sem tudott masszív koalacíót alkotni a többiekkel. A Franco alatt illegalitásban működő párt jelenleg erősödőben van -bár az őszi mérések alapján csökkent a támogatása 26%-ra, miközben volt 32% is a nyáron-, míg a jobbközép éppen szétesőben.
Szimbolikus jelentőségű is az az igyekezete a baloldalnak, hogy 44 év után eltávolítsa a tábornok hamvait az Elesettek völgyéből, amely egy emlékmű a polgárháború nacionalista áldozatainak. Franco ágyban, párnák közt hunyt el, de ott nyugszik, ahol az általa bebörtönzött politikai foglyok, mintegy 25 ezren, 19 éven át építették az emlékművet, sokszor életükkel fizetve. Az újratemetés miatt Pedro Sánchez pártja harcot vív a családdal, a jobboldali érzelműekkel, akik szerint a Franco éra alatt elért eredmények kelljenek, hogy számítsanak és nem a véres polgárháború alatti cselekmények, hiszen mindkét oldal elkövette a maga disznóságait. A köztársaságiak nem voltak egységesek egyáltalán, sok kommunista, anarchista volt a köztük, egymást is irtották; a vérengzés pedig döbbenetes, amit a klérus ellen végbevittek: 7000 tagját és megszámlálhatatlan katolikus aktivistát tettek el láb alól.
A spanyol polgárháború a 600,000 halottjával új szintre emelte a polgárháborúk történetét a világban, a spanyol nemzet pedig nem nézett még szembe ezzel az örökséggel. 1977-ben paktumot kötöttek a békés átmenetért, megyeztek a pártok bizonyos alapvetésekben a gazdaság érdekében, a társadalom azonban nem dolgozta még fel az eseményeket. Erről egy nagyon jó könyv, Almudena Grandes: A megdermedt szív.
A Kanári-szigetek érintettségéről már írtam egy posztban, s most itt egy újabb adalék az idézett cikkben, amely még magyar vonatkozással is bír. Gerő Ernő, aki a 30-as években Katalóniában az NKDV küldötteként tevékenykedett azzal az ötlettel állt elő, hogy a köztársaságiak ajánlják fel a Kanári-szigeteket a briteknek segítségükért, beavatkozásukért cserébe. Ez azonban csak egy kis érdekesség maradt, számunkra is csak a vonatkozások miatt érdemes az említésre.
A fent linkelt cikket viszont jó szívvel ajánlom, összegzi az exhumálással kapcsolatos spanyol belpolitikai helyzetet.
