Életünk La Gomerán

Viva La Gomera!

Szálláskeresés Valle Gran Reyben

2017. november 25. 20:32 - Élet La Gomerán

Nem egyszerű. Bár úgy tűnik, hogy sok a szállás, mégsem sok. Csúcsidőszakban kifejezetten kevés. Ide tartozik október közepétől január elejéig tartó időszak, a farsang, a nagyhét, de közben is jellemzően sok a turista Európa hidegebb országaiból. Július-augusztusban pedig a félszigetiek menekülnek ide a szárazföldi hőség elől.  

A legnyugisabb időszak Húsvét után kezdődik és a nyári szünet végéig tart, de ez is kezd csak legendává válni, mert tavaly már áprilisban sem tudtam összefüggő hat éjszakára foglalni a Hotel Gran Reyben június közepére. Szezonon kívül, jó előre, az egyik drágább szállodában. Drágább? Nem, dehogy drága, csak a 35-40 € / éjszaka áras apartmanokhoz képest. A szálloda szobái 52-104 € között mozognak, időszak és szobatípus szerint. 

A Hotel Playa La Calera egy apartmanhotel, ahol minimum 5 éjszakára kell foglalni. Jelenleg február végére találtam először időpontot, hogy az árakat csekkolni tudjam. Kb. 130 € / éjszaka reggelivel a Junior Suite-ban. Ebből 61 van. 

A két hotelen kívül több apartman komplexum található a városban. Az egyik nagyon központi, viszonylag új és gusztusosan berendezett, a Residencial el LLano.  Nem működik az online foglalás -még ezt is megengedhetik maguknak! - de tavaly nyár elején úgy 60-65 € körül volt egy éjszaka.

A közeli Laurisilvának szintén jó a fekvése, jó nagy a medencéje, de a szobák minősége, felszereltsége egy booking.com-os foglalás alapján, amit az egy éjszakára idelátogató barátainknak tettem, nem volt igazán tetszetős. Úgy sejtem, itt többféle állapotú, felújítottságú szoba létezik. Többeket el is adott a komplexum, ezek egyedi privát tulajdonban vannak és hónapokra adják bérbe a Casa Gomera ingatlancégen keresztül. 

Régebbi és újabb komplexumok sora található Puntillán, a tengerparti sétány Vueltashoz közelebbi részén:

Jardín del Conde, Charco del Conde, Baja del Secreto, Paraiso del Conde, Punta Marina. Ezek közül talán a Charco del Conde a legrégebbi. 

La Playan említést érdemel a Tres Palmeras, a Los Tarajales és a Chijeré Faro del Inglés

Sokaknak van a városban kiadó apartmanjuk. Jellemzően sok a foglalás a visszatérő vendégektől. Vannak időszakok, amelyekre már egy évvel korábban betelik a tulajdonos foglalási naptára. Ilyen Conchita és Tito háza egy magaslaton, a Casa Umberto. Megéri megmászni a dombot, mert páratlan a kilátás, kikötő, strand, éttermek, boltok pár percre vannak. A háziak vendégszeretőek, tiszták, adnak a felújításra is. 

És végül tudok hozni még két olyan ügynökséget, ahol a privát apartmanokat közvetítik ki nyelveket jól beszélő alkalmazottak: Viajes Integrados és a La Paloma

Az airbnb-t is érdemes megnézni, egyre több privát apartman van fenn.

Remélem, ezzel a poszttal tudtam segíteni azoknak a magyar honfitársaimnak, akik kedvet kaptak itt tölteni egy kis időt. Magyarországról még nem szerveznek csoportos nyaralást  La Gomerára, de külföldről a TUI-Thomson, Neckermann, Expedia oldalán lehet találni kombinált ajánlatokat: repülőjegy+szállás, transzferrel. Igen, ez nagyon fontos, mert eljutni ide kissé bonyolultabb, mint Tenerifére, ahol a déli reptérről landolás után max. egy órán belül minden jelentős üdülőközpont játszva elérhető. Idejövet először el kell érni Los Cristianos kikötőjét, majd onnan egy hajóval (két társaságnak napi 2-3 járata van, tehát akár órákat is kell várni) vagy San Sebastian de La Gomeráig vagy közvetlenül Valle Gran Reyig. Még legalább 1,5-3 órát rá kell szánni az ideérkezésre. Bátortalanabbaknak ajánlom a Autobuses Mesa szolgáltatást. Ők kifejezetten transzferre szakosodtak Tenerife és La Gomera között.

irmgard_edelmann_fotoja_el_mago.jpg

Irmgard Edelmann fotója, El Mago 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vivalagomera.blog.hu/api/trackback/id/tr6513383761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jóska Pista 2017.11.26. 17:10:51

A kompok és a turisták száma összefügg. Hogy melyikből következik a másik, nem tudom.

Élet La Gomerán 2017.11.26. 17:16:21

Ha sok az ideérkező turista gyakoribb kompjárat kell, gondolom, ez alap. Aztán, ha könnyebb idejutni talán még többen vágnak neki az útnak. És ezen kívül még bizonyára vannak kevésbé átlátható összefüggések is, mondjuk politikai, gazdasági. 2012-ben megszűnt az addigi közlekedő kompjárat a Villa (San Seb.) és a VGR között, majd idén lett hirtelen kettő is. Illetve az egyiket már az év elején beharangozták, a másik meglepetés volt. Pont most, amikor június végén felemelték helyi lakosok szigetek közti utazási támogatását 75%-ra. De, mindez végülis lényegtelen. Minél több a lehetőség, annál jobb.
süti beállítások módosítása