Valahol olvastuk a neten, hogy Spanyolország a világon az 5. helyen áll abból a szempontból, hogy a GDP hány százalékát költik az egészségügyre. Sokat költenek eszerint a kimutatás szerint, az 5. legtöbbet. Sajnos nemrég volt szerencsétlenségünk személyesen is megtapasztalni. Kisfiúnk egy játszótéri balesetben eltörte a jobb karját, ezért a helyi Centro de Salud-ból (~ Egészségközpont) továbbküldtek bennünket a san sebastiani kórházba, a sürgősségire. 50 km utazás, de ez bizonyára csak a szigeti lét sajátossága. A rengeteg szerpentin miatt ami légvonalban 6 km, az is 40-re jött ki a múltkor, amikor a szomszéd völgybe látogattunk.

Modern, városszéli kórház. Közel öt órát töltöttünk el a sürgősségin, pedig nem is voltak nagyon sokan, szóval azt a nagy összeget biztosan nem a várakozási idő lerövidítésére költik. Végül meg kellett várnunk a traumatológus szakorvosnőt, de így utólag nem bánom, mert az addigi összes orvosi véleményt kukázta és begipszelte a gyerek kezét. Addig minden arról szólt, hogy kificamodott, helyre kell csak tenni, de ez nem járt sikerrel, csak fájdalommal és összesen öt röntgen felvételt készítettek a karjáról: több oldalról, s a bal karjáról is, összehasonlításképpen.

Még erős két hét van hátra a kontrollig, de már elkezdtem hívogatni a kórházat időpont egyeztetés miatt. Jól tettem, úgy tűnik, mert nehéz telefonvégre kapni valaki kompetenst, még nehezebb időpontot szerezni...visszahívást ígértek. Szkeptikus vagyok, de adok egy-két napot ennek az opciónak, bízva abban, hogy csak a pesszimizmusom szólalt meg legbelül. 

Legendás, hogy mennyire sokat kell várni a szakorvosi ellátásra. Emiatt és azért is, mert a szigeten nincs meg minden típusú szakrendelés, magánbiztosítást ajánlott kötni. Többféle szolgáltató kínál különböző csomagot, egészségi állapottól, kórtörténettől, életkortól függő tarifákkal. Személyes tapasztalatunk még nincs, információink vannak arról, hogy 50-60 € / havi díj ellenében magánorvosi ellátást lehet igénybe venni. Családi biztosítást is lehet kötni; a lenti próbavásárlás során 2 € /hó kiegészítő összeg fejenként. Tenerifén több magánkórház működik, délen pl. a Hospiten Sur. A magánbiztosításról sajnos vagy szerencsére még nem tudok többet írni, de ha úgy alakul, hogy hosszabb távon maradunk, akkor utána fogok járni részletesen is. Összegyűjtöttem néhány ilyen szolgáltatót: Asefa, Asisa, Axa, Caser, DKV, Generali, HNA, Mapfre, Medifiatc, Sanitas. Kíváncsiságból megnéztem ez utóbbi oldalát, lehet biztosítási összeget kalkulálni: https://www.sanitas.es/cparticulares/contratacion/presupuesto/pmi

Feltételezem, a részletekben bújik meg a lényeg, a 3. pontban kell megtenni az egészségügyi bevallást (Cuestionario Salud). 

Tenerifének van orvosegyeteme és klinikái.

Kisvárosunkban van egy magánorvosi rendelő. Ők 80 € / konzultáció tarifával dolgoznak, amelyből a helyi lakosoknak 50% kedvezményt adnak. A turisták az utasbiztosításuk terhére el tudják számolni a fizetett díjat. Az itt dolgozó orvosok több nyelven beszélnek, s gyors segítséget tudnak nyújtani, de egy rendelő felszereltségére kell gondolni, nem többre. Összetettebb probléma esetén ők is továbbküldik a beteget laborba (Centro de Salud) vagy a kórházba, ha szakorvosra van szükség. Elképzelhető, hogy a Centro de Salud kihagyhatatlan ebben az esetben is. Viszont nagyon sok hasznos információval láttak el az egészségügyi rendszerről, a lehetőségekről türelmesen, angolul.

Külföldiként, de magyar biztosítottként az EU-s TAJ kártyával ingyenes az ambuláns ellátás, mert Spanyolországban ingyenes mindenki számára, tehát a külföldiektől sem kérnek pénzt. Tervezett beavatkozások elvégzését kérvényezni kell az OEP-től, amely elbírálásnak van átfutási ideje, kb. egy hónap. (Ez sem személyes tapasztalat, az OEP tájékoztatása szerinti.) Attól függően, hogy valaki munkaviszony által vagy más jogon biztosított (pl. nyugdíjas, rokkantsági ellátásban részesülő stb.) más-más nyomtatványt kell kitölteni. Közhelyes, de nem bánom: csak ne legyen rá szükség!

Update1. 05.01. vasárnap 15.30: a doktornő személyesen felhívott és adott időpontot. 05.13-ra, ahogy szerettem volna, egy perccel se legyen rajta tovább a gipsz, mint négy hét! 18.40-re mehetünk. Még az oviból sem kell hiányozni, dolgozni is tudok. Szuper!

Update2. A magánbiztosítók tesztelése 2017. elején megtörtént, erről itt olvashatsz. 

A húsvéti szabadságról már hetekkel ezelőtt visszatértünk Gomerára. Nagyon nehéz volt a visszatérés, szinte fájt, annyira szerettem volna maradni, annak ellenére, hogy a hazalátogatás legalább annyi csalódást okozott, mint örömet. De, mégis az az otthonillat, az sehol máshol nincs jelen. Aztán leszállt a gép Tenerifén és nem tudom, hogy miért, de azonnal elöntött az eufória. Azt gondoltam korábban, eddig mindig csak a télből / őszből érkeztünk meg, hogy ez azért lehet, mert így hat az emberre, ha megérkezik a zord klímából a nyárba. Szinte arcul csap a napsütés, az életigenlés, a jókedv és legszívesebben salsázni kezdenék...bár tudnék!

Moldáv anyatársam szerint ez normális, sokan élik meg ezt a kettősséget, ő 12 éve küzd azzal, hogy rossz eljönni otthonról, de jó megérkezni is ide. Ő is sokat sír még mindig, pedig számára már egyértelműen jobb itt, Valle Gran Reyben, mint a hazájában.

Örömömet csak fokozta, hogy régi barátnőm, Erika és férjének anyukája, Ida Adeje-n vártak bennünket, egy hét tenerifei nyaralás után, készen a kalandra, hogy átkeljenek egy "szigettel arrébb". Erika tisztában volt a különbséggel, mert tavaly is meglátogatott bennünket, Idának mindez új volt. 

Számunkra végre alkalmat adtak vendégeink, hogy felkerekedjünk és megkeressük a Mirador de Abrante-t. Ez egy üvegfolyosó a semmibe, borzongatóan gyönyörű. Agulo mellett található, kicsit jobban is kitáblázhatnák, hogy merre kell menni, de érdemes volt kitartóan keresgélni. Bónuszként Karcsi megmutatta nekünk La Caleta strandját, Hermigua mellett. 

Hamarosan utazunk haza néhány hétre. Már tele van a naptáram a sok programmal, megbeszélt időponttal. Az a naptáram, amit az ősszel azért vettem még otthon, hogy majd 2016-ban is legyen magyar naptáram. Sejtettem előre, hogy nem kell nagy méretűt választanom, nem lesznek itt programjaim, legalábbis nem annyi, amennyit ne tudnék fejben tartani. Nem is került elő egészen a közelmúltig. Lassan minden napra akad már egy beírás, tele van teendőkkel, intézni valókkal, kezdek  is pánikba esni. Mikor fogok elcsendesedni egy kicsit, hogy körülnézzek szeretett otthonomban és megérezzem azt a valamit. Valamit, ami segít eldönteni, hogy ott vagy itt.

Tudathasadásos állapotban élek. Miközben örülnöm kellene annak, hogy megadatott ez az életforma -megadatott? Még abban sem vagyok biztos, hogy nem luxus-e ez, amit meg sem engedhetnénk magunknak. Miközben, nem is adta ezt senki, hanem dolgozok érte minden nap. Fogalmam sincs, hogy mit akarok és még kevésbé tudom, hogy mit fogok válaszolni majd a kérdésekre. Mert lesznek kérdések, kimondottak és kimondatlanok, pont, mint az elutazásunkat megelőző hónapokban. Mert mindenkinek van véleménye arról, hogy ez jó vagy rossz döntés. Nincsen semmi okunk arra, hogy otthagyjuk az életünket, sem anyagi, sem erkölcsi, sőt még kockáztatunk is vele. Nem éreztük nyomasztó, élhetetlen helynek Magyarországot és nem látjuk a külföldet sem rózsaszín cukormázban úszni. Egy ábrándot kergetünk, ami nem is közös ábránd, csak a férjemé. Igaz, az én számból csúszott ki egy vita hevében öt évvel ezelőtt, hogy majd öregségünkre élhetnénk egy kis szigeten, valahol, ahol mindig jó idő van. Mint egy alternatíva arra, ha gyermektelenül együtt öregszünk meg. De megszületett a kisfiúnk és öregek sem vagyunk még. A férjem viszont úgy érzi, hogy a vágyait meg kell valósítani, mert élete lemezének B oldala forog egy ideje, mire várjon még? Arra, hogy öreg vagy beteg vagy éppen mindkettő legyen és nem lesz majd ereje, energiája, hite a változásokhoz? Ahhoz, hogy életmódot váltson és egészségesen, sokat mozogva újra fittnek érezhesse magát. Nincs más vágya, csak a családjával élni békességben egy nyugodt helyen és a tengeren horgászni. Túl sokat kér?

Jobb napjaimon egyetértek vele, sőt irigylem, tisztelem azért, hogy ezt ki meri mondani és ilyen vehemensen tud küzdeni érte. Rosszabb napjaimon? Haragszom, hogy fölborított körülöttünk mindent az önző vágyaival. Haragszom magamra, hogy hagytam magam ebbe belebolondítani, hogy már az első alkalommal nem zárkóztam el végérvényesen és megkérdőjelezhetetlenül az ötlettől. Országot váltani macerás. Két országhoz tartozni egyszerre logisztikai bukfenc, anyagi luxus. Gyereket nevelni idegen nyelvű közegben problémás. Barátok nélkül kikapcsolódni nem lehet. Újabb barátságokat kötni úgy, hogy a közös nyelv, amelyen beszéltek vagy egyikőtöknek sem anyanyelve, vagy csak a másiknak, te meg folyton úgy érzed, hogy nem tudsz elég intelligensen megnyilvánulni. Szerintem, nem lehet. Vagy nem olyan értékű, nem olyan mélységű. Pótlék. Ha család nélkül élsz, akkor támasz nélkül kell boldogulnod minden áldott nap.

Forrás: hanna-manna.hu

Tegnap március 15-e volt... rabok legyünk vagy szabadok? Rabjai a megszokottságnak vagy szárnyaljon a képzeletünk szabadon és elhiggyük, hogy azok lehetünk, akik csak lenni akarunk, akárhol a világban? Mert az otthon ott van, ahol azt megteremtjük magunknak. Szabadon kísérletezzünk, mert minden új helyzetben, amit megoldottunk, megerősödik az összetartozásunk és az önbecsülésünk?

Az ünnepre Kormos Anett írt egy cikket a wmn.hu-n, ami nagyon szíven talált. És ma válaszolt neki Pásztory Dóri, ami úgyszintén. Mindkét véleményben benne van az enyém is és egyikben sincs igazán. Mert mit akarok én, ezen gondolkodom régóta és irigylem azokat, akik elszántan tudják védeni az igazukat és nem lehet őket elbizonytalanítani. Földhözragadt módon vágyom a kis otthonom, az ismerős közegem után, de ugyanakkor szerető feleség és anya szeretnék lenni, nem akarom megfosztani a nekem legfontosabbakat attól a lehetőségtől, hogy újra- és egyáltalán megfogalmazzák magukat. Közben őrlődöm, hogy nem való nekem ez az önfeláldozó szerep sem, mert miközben nekik megadom a lehetőséget, magamtól megvonok valamit és ez frusztrál. Gyenge vagyok, mert hagyom magam sodorni vagy erős, mert merem feladni azt, ami biztonságot nyújt?

Marad a kérdés: fák legyünk vagy madarak?

El silbo - a híres gomerai füttynyelv - elsajátítása az általános iskola kötelező tananyaga

Egy olyan ismerősöm ihlette ezt a bejegyzést, akivel még soha nem találkoztam személyesen, de a tevékenysége annyira megragadott, hogy megkértem, legyen a barátom a Facebookon. Buba elfogadta, még jó, hogy nem mondott nemet egy nőnek, az igazán rosszul esett volna meg amúgy is van vagy 3000 barátja, elférek ott én is. Könnyedén kipletykálom Bukhard Bartelst, mert alig tudok róla valamit azon túl, amit a Facebookon művel. Régi képeket kutat fel La Gomeráról és posztolja őket, naponta többet is. Gyakran fotózza ugyanazt a helyszínt ugyanabból a szemszögből sok évvel később. Ebből alakult ki az "előtte és utána" sorozata. Néha pedig bolondozik kicsit és megvadítja a képeket ötleteivel pl. függőhíd köti össze La Gomerát El Hierroval. Hahaha, még közvetlen komp sincs. Buba valahol Észak-Németországban él, pszichológus és Gomera megszállottja. 1988-ban jött el először, azóta vagy harmincszor még. Szíves engedelmével lementettem jó pár fényképét, hogy megosszam veletek is. Mi imádjuk ezeket a régi képeket, remélem, nektek is örömet okoz.

San Sebastian de Gomera, a kikötő

A rendszeres kompjárat elindulása nagyobb hatással volt a gomeraiak életére, mint Franco '75-ben bekövetkező halála és az azt követő békés átmenet. Spanyolország 1986-ban csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez, ám a Kanári-szigetek bizonyos mértékig megőrizte különleges státuszát. Nincs vámunióban ma sem az EU országaival.

Vallehermoso Északon

Nagyon megszerettük Valle Gran Reyt, bár mi csak 2011-ben ismertük meg. Elnézve a '70-es, '80-as évekbeli városkát, nem hiszem, hogy minket akkoriban rabul ejtett volna, pedig idegenforgalmi felfutása ezekben az években kezdődött. Ekkor fedezték fel többek között a nyugat-németek. Mi magyarok akkoriban sokkal közelebbi úti célokat is csak nehézségek árán érhettünk el, még a "jugó" tengerpart is a kiváltságosok nyaralóhelye volt. 

Valle Gran Rey

Gyakran gondolok arra, hogy mennyire jó lenne, ha jobban tudnék spanyolul. Kihasználnám a lehetőséget, hogy az öregeket faggassam kicsit arról, hogyan éltek akkoriban, amikor ennél sokkal jobban el voltak vágva a világtól. Valle Gran Reyt San Sebastiannal a 60-as évek közepén kötötték össze aszfaltozott úttal. Villanyáram sem sokkal korábban lett. Ebben az 1978-as filmben arról beszél a várandós hölgy, hogy nincs kórház Gomerán. Át kell menni Tenerifére szülni. Conchita öccse a kis Suso (a filmen a járdán üldögél) meg is jegyezte, hogy akkoriban úgy érezték, túl nagy dolgot kérnek a kis sziget lakói. Ma mindketten a turizmusból élnek, Conchita panziót, Suso éttermet vezet, Vallehermoso-ból származó feleségének nívós fodrászüzlete van a fő utcán. Nagyon kedves, segítőkész emberek, elkötelezett gomeraiak.

Régóta aktuális ez a bejegyzés, de kanári mércével nem tudok elkésni. A farsangi időszak vízkereszttől húshagyó keddig tart, ami idén konkrétan február 9-re esett. Miért? Mert a Húsvét mozgó ünnep, úgy kell kiszámolni, hogy a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap a Húsvétvasárnap. Előtte 40 napig böjt van, de vasárnap nem böjtölünk, így jön ki Hamvazószerdától (február 10-től) március 26-ig, nagyszombatig a 40 nap, ha a vasárnapokat kivesszük. Elvileg böjtben már nem bálozunk, nem farsangolunk....de ez olyan vaskalapos hozzáállás, nem? Gomerán február végén még tartott a farsang.

Óriási lelkesedéssel vetik bele magukat a canariok. Santa Cruz de Teneriféről úgy tartják, hogy a rioi után a világ második legnagyobb karneválját rendezi. A szállásárak éppúgy felárasak voltak februárban, mint Münchenben Oktoberfestkor. 

A valle gran reyi karnevál "csak" egy hetes volt. Hétfőn, kedden iskolaszüneti nap volt a farsang miatt. A hét minden estéjén történt valami a kikötőben. Évente cserélődik a helyszín La Playa és Vueltas között. Idén utóbbi volt soros. A pályázatot már az ősszel meghirdette az önkormányzat, miután egy testület kiválasztotta a témát. Idén az ókori Egyiptom dominálta az installációkat, egyes programelemeket valamint rengeteg fáraó és fáraólány, múmia és Anubis szaladgált a városban. 

Volt gyerekek jelmez vetélkedője, idősek karneválja, gyermek szépségkirálynő választás, felvonulás és a szokásos záróelem, a szardínia temetés. Idén a fából ácsolt, petárdákkal megtömött papírmasé szardínia is egyiptomi stílusban virított, amíg el nem égett a parton. Tipikus hangos télbúcsúztató rituálé. 

Egyik idős ismerősünk azért öltözött tengerésztisztnek, mert a fiúnk capitano-nak nevezte el. Ez egy vicces helyzet, ugyanis a családban köztudottan a mama a kapitány. Tavaly a fölöttük levő lakásban laktunk, tőlük vettük ki. Felteszem a papa hallotta, hogy nekünk is van egy ilyen kis kapitányunk, aki leordít bennünket napi szinten és elkezdte Kareszt capitano-nak hívni. Így mi meg őt, mert nem tudtuk sokáig a nevét sem...csak a mamáét. A mama szerintem máig nem tudja az enyémet, pedig mindig váltunk pár szót, ha találkozunk. Amikor együtt laktunk, csak odakiabált nekem, hogy "mira, chica!" - figyelj lány!" Aranyos kis szösszenet a tavaly október végi óraátállítás. Meg akart győzni, hogy előre kell hajtani az órát. Hiába magyaráztam hiányos spanyol tudásommal, hogy Európában most éppen hátra állítják és nekünk is úgy kell tenni, különben megelőzzük Madridot is. Állította határozottan, hogy itt, Kanárin minden másképp van, mint a félszigeten. Reménytelen helyzet volt, de éppen jött egy jó ismerőse arrafelé az utcán, vele tetetett igazságot. Ilyen "gyüttmentek", mint mi nem számítanak. Még ma is látom, ahogy 11 órából 9 lett nála is egy pillanat alatt. Carmelina néni is fáraóasszonynak öltözött idén. Tavaly valamilyen táncosnő volt és nagyon jól ropta a mindig rendetlenkedő térdprotézisével.

A tanintézmény is ünnepelt farsangot. A mi kis ovisaink madaraknak öltöztek és a kacsatánc itteni verziójára lejtettek egy táncocskát. Kicsit morgolódtam, hogy társadalmi munkában többször is be kellett menni az oviba jelmezt készíteni, de látva az elvárt színvonalat később revideáltam magam és még önként is jelentkeztem egy kis utómunkálatra. Még mindig jobb így jelmezt készíteni, hogy valaki kitalálja, megvásárolja és megmondja, hogy hogyan hová mit. Labdába nem rúgtam volna az itteni anyukák precizitása mellett, nulla tapasztalattal az elvárásokról. Így egész pofásak lettek a kis madárkák.  

Az az érzésem, hogy a téma még többször előkerül, mert szeretünk enni és nemcsak kíváncsiak vagyunk az újdonságokra, hanem kénytelenek is nyitni. Ahelyett, hogy azon merengünk, hogy mi nincs -egy félmondat erejéig azért felsorolom: zöldpaprika, karalábé, fehérrépa, túró, tejföl, kefir (ezen tejtermékek beszerzése inkább nehézkes és esetleges, mint lehetetlen)-, hogy csak a legszembeszökőbbeket említsem. Aki annyira szereti a lecsót és a túrós édességeket, mint mi, az érteni fogja a fájdalmunkat. Még nem volt alkalmunk megismerni a nyári gyümölcskínálatot. Eper...csak az ismert kemény spanyol eper lesz, vagy a magyar szabadföldi gyorsan romló, lédús is? Germesdorfi cseresznye, meggy, őszibarack, kajszibarack? Az elkövetkező év során kiderül, és az is, hogy a zöldségesünk milyen horror áron fogja mérni ezeket a finomságokat. Ha megérkezik a Cerucal szállítmányom otthonról, akkor nem leszek ennyire kiszolgáltatva neki. (A mondat megfejtése: 50 km-nyi kanyargós út a fővárosunk piaca, százszor meggondolom, hogy nekivágjunk-e. A Cerucal meg egy olyan hányinger csillapító gyógyszer, amitől nem alszom el.)

Visszatérve ahhoz, ami van...próbálom ezt a nézőpontot magamévá tenni. Legjobb barinőm, aki most végzett egy önismereti tanfolyamot, hívta fel a figyelmem a szemléletváltás fontosságára és igen, nemhiába a legjobb barátnőm, érdemes odafigyelni arra, amit mond. Szóval, vannak a tengeri herkentyűk. A garnélával már régebben életre szóló barátságot kötöttem, imádom köpeszteni miközben tiszta fokhagymás-vajas-citromos szósz a kezem, itthon le is nyalogatom és közben dorombolok. Egy probléma van ezzel a kedvenc kajával, hogy a fiam is rákapott. Most két emberre kell köpesztenem és nem annyira bírom a tempót. 

A tintahalat ismertem már étteremből, de annyira nem fogott meg, mint amennyire felmagasztalják egyesek. Nem adtam volna pénzt érte, de a múltkor fogott egy sepia-t a férjem. Úgy egy kilós volt és nagyon ügyesen megtisztította, muszáj volt bedobni a grillbe. Tanulmányoztuk a netet receptekért, de arra jutottunk, hogy nem csinálunk belőle nagy felhajtást, kezdjük az alapokkal, grillezzük meg. Megettük, de maradjunk annyiban, hogy a kifogása és a megtisztítása több élményt jelentett, mint az elfogyasztása. 

Meg is lepődtem, hogy rábeszélt szombaton a boltban egy jó nagy adag fagyasztott bébi tintahalra. Azt mondta, adjunk még esélyt neki. Valójában így jutott hozzá kurrens csalihoz a konyhapénz terhére, mert ahogy hazaértünk, azonnal elkezdte picit megolvasztani, hogy le tudjon törni belőle egy adagot és most udvarol bőszen, hogy mehessen pecázni. Hétvége van, nem mehet és ezen a véleményemen még az sem változtat, hogy ma reggel, vasárnap, plusz egy órát alhattam úgy, hogy közben adott reggelit a kukorékoló gyereknek és hajlandó volt vele Pepa malacot és Pocoyo-t nézni - szigorúan spanyolul, hogy a lelkiismeretünk is békében maradjon. A nyelvtanulási kalandjainkat majd egy másik posztban, most főzünk. Én ma paellát, tengeri paellát, azaz csak hal és herkenytűk, hús nem volt benne. És igen! A bébi tintahal sokkal zamatosabb és gusztusosabb! Ezen nincs is mit csodálkozni, nincs az ronda állat, aminek a kicsinye ne lenne aranyos. Küszködtem is egy kis szégyenérzettel, hogy ennyi bébit megettünk. Mit érezhetett a mama tintahal, amikor lehalászták az ivadékait? Nem hibbantam meg, csak mióta láttam a Némó nyomában-t, tudom, hogy milyen komplex a szülő-gyermek kapcsolat az olyan, általunk lenézettebb, alantasabb fajok esetében is, mint a tengeri állatok. Mennyi tintájuk volt, atyaég, jól visszavágtak: a vízszámlánkon majd megérezzük.

Kagylók: nem tartom ezt sem olyan nagyon sokra, de eddig még csak paellában és toszkán paradicsomleves betétjeként főztem meg. Sok tapasztalatot nem gyűjtöttem. 

A polipot, mint a Konyhafőnök óta minden magyar honfitáram tudja, aki ilyesmit hajlandó megnézni, vagy agyon kell verni egy sodrófával vagy le kell fagyasztani, hogy a rostjai megpuhuljanak. Szerintem az utóbbi humánusabb, már ami a társasházi szomszédokat és a konyhát takarító személyzetet (ja, én vagyok) illeti. Ezzel is az uram lepett meg egyszer bennünket, de ez még tavaly télen volt és a barátnőmék is éppen nálunk voltak. Na, arra a napra nem szívesen emlékszem vissza, aznap ment tönkre a számítógépem és előtte este hozta azt az ocsmány polipot. Mindkét akcióban benne volt, igaz a gépemet csak pont ő akarta bekapcsolni és éppen akkor halt meg, amikor hozzányúlt, de ez így is elég heves reakciókat váltott ki belőlem. A gépemet főleg pénzkeresésre használom, a blogolás csak hobbi -jó, tudom, az is marad. Azt hiszem idevág, hogy "Nem az az igazi férfi, aki megvéd a sárkánytól, hanem aki kitart melletted akkor is, amikor te vagy a sárkány."

A polipból aztán kiváló salátát készítettünk kaliforniai paprikával, hagymával kicsit ecetesen. Ehhez kellett a másik legjobb barátnőm, Saci aznapi higgadtsága, kísérletezőkedve és ügyessége is, ja és az, hogy le bírta győzni az idegenkedését, amit az ocsmányság iránt érzett.

Most, hogy felidéztem ezt a sztorit, eszembe jutott a barcelonai bébipolip tapas. (Akkor még gyerektelen voltam, nem láttam a Némót sem, csak a nagycsaládos sógornőm hívta fel a figyelmem a szemétségre.) Ki fogom guglizni, hogy mi is lehetett az, mert sajnos nem jegyeztem föl, hogy mit ettünk. Olyan pörköltes volt...