Ha tetszett, van folytatás.
A mi életünk ennyire nem szélsőséges és a kulturális váltás sem olyan meredek, mint Európa - USA, USA - Kína, Bosznia - Szenegál vonatkozásában.
Maradtunk az európai kultúrkörben pici dél-amerikai beütéssel, de földrajzilag Afrikában. Egy itt megismert német barátnőm szerint számára ideális hely. Az ENSZ-nek dolgozó apukája miatt gyerekkorában élt Chilében és Nigériában is, de az egyetemet Münsterben végezte. Német és angol iskolákban tanult, de a chilei gyerekek között a spanyolt is elsajátította. Most folyékonyan váltogatja a három nyelvet. Ő írta egyszer a facebookon, hogy megtalálta a neki való helyet: politikailag Európa, földrajzilag Afrika, kulturálisan Dél-Amerika. Három nyelven beszél perfekt, anyanyelvi szinten. Egyébként legnagyobb fájdalmam pont ez, pont nekem, akiről úgy tűnhet, hogy könnyen tanulok nyelveket, mégis frusztrál a beszélgetés. Hiányzik a társasági élet, de néha mégis menekülök belőle, mert fárasztó. Folyton arra gondolok, hogy mennyire bénán hangozhat, amit mondok, miközben mindenki elismerően dicsérgeti "ezeket a magyarokat", akik ilyen jól tudnak nyelveket. Osztrák barátunk, jó ő egy kicsit elvarázsolt, külön kihangsúlyozta, hogy mennyi magyar van, aki tud németül, miközben egyetlen osztrákot sem ismer, aki megtanult volna magyarul...vicces amúgy, hogy pont vele barátkozunk a legtöbbet, aki grazi származású. A hamburgi származású fagyis le is csapott: na mi az, a K.u. K. összeáll újra?!
Itt nem állja meg a helyét az a mondás, hogy az angollal bárhol boldogulsz. Sajnos a helyiek, a felnőtt generáció egyáltalán nem beszél angolul, sőt a német tanulástól is elzárkóznak, pedig nagyon sok turista érkezik. Azok a németek, akik itt letelepednek, szépen megtanulják a spanyolt, de könnyen élnek társasági életet, találnak barátokat saját honfitársaik között is.
Kisfiúnk lehet, hogy gyökértelenebb lesz azáltal, hogy nem Magyarországon nevelkedik, de ugyanakkor a globalizált világban a legfontosabb túlélő technika (újra, mint mindig) az alkalmazkodó képesség lesz. Külföldön élve erre hatalmas szükség van a legegyszerűbb hétköznapi ügyekben is. Számára is sok nehézséget jelent, hogy nem érti pontosan mit beszélnek körülötte. Bár szépen fejlődik, de nem ért mindent. Nagyon fárasztó tud lenni, tapasztaltam. Kénytelen sokkal jobban koncentrálni, testbeszédet, gesztikulációt értelmezni, a többiek reakcióját elemezni. És gyorsan tanulni, hogy megértethesse magát, viselkedni, hogy elfogadtassa magát. Nem véletlen, hogy az első spanyol szava a "mio" volt, azaz enyém. Egy oviban, létfontosságú, ugye?
Úgy gondoljuk, hogy a nyelvünk őrzésével, otthon csak a magyar él, az ünnepeink megélésével meg tudjuk őrizni és át tudjuk adni a kultúránkat. Még semmi sem dőlt el, de van egy olyan forgatókönyv, hogy 2018. nyaráig maradunk. Ennyi idő elég lesz, hogy megtanuljon egy jó színvonalon spanyolul, de a magyar iskolarendszerbe is be tudjuk még illeszteni. Kapóra jön, hogy Magyarországon csak 2019. szeptemberben kell elkezdenie az iskolát, mert októberi születésű. Még egy óvodai évet nyerhet, amikor ráerősíthetünk a magyarra is.
Ha az iskolát is itt végzi el -ez kb. a C terv-, akkor sokkal tudatosabban kell igyekeznünk. Van egy koncepciónk, hogy a magyar népmesék, mondakör által verbálisan, nyaranta pedig magyarországi kirándulások által kézzelfogható közelségbe tudjuk neki hozni országunk történelmét. Úgy gondolom, hogy ez a két terület kerülne hátrányba a spanyol iskolában. A többi pedig majd menet közben kiderül. Biztos vagyok azonban abban, hogy az internet korában, két történelemtanár gyerekeként, az átlagosnál jobb esélye van arra, hogy a magyarsága élő maradjon még akkor is, ha nem Magyarországon él, nem a magyar oktatási rendszerben illetve a magyar televízió előtt szocializálódik.
Csiszár Rita könyvét pedig biztosan beszerzem, ha legközelebb hazautazunk. Egy rövid bemutató itt.
