Az az érzésem, hogy a téma még többször előkerül, mert szeretünk enni és nemcsak kíváncsiak vagyunk az újdonságokra, hanem kénytelenek is nyitni. Ahelyett, hogy azon merengünk, hogy mi nincs -egy félmondat erejéig azért felsorolom: zöldpaprika, karalábé, fehérrépa, túró, tejföl, kefir (ezen tejtermékek beszerzése inkább nehézkes és esetleges, mint lehetetlen)-, hogy csak a legszembeszökőbbeket említsem. Aki annyira szereti a lecsót és a túrós édességeket, mint mi, az érteni fogja a fájdalmunkat. Még nem volt alkalmunk megismerni a nyári gyümölcskínálatot. Eper...csak az ismert kemény spanyol eper lesz, vagy a magyar szabadföldi gyorsan romló, lédús is? Germesdorfi cseresznye, meggy, őszibarack, kajszibarack? Az elkövetkező év során kiderül, és az is, hogy a zöldségesünk milyen horror áron fogja mérni ezeket a finomságokat. Ha megérkezik a Cerucal szállítmányom otthonról, akkor nem leszek ennyire kiszolgáltatva neki. (A mondat megfejtése: 50 km-nyi kanyargós út a fővárosunk piaca, százszor meggondolom, hogy nekivágjunk-e. A Cerucal meg egy olyan hányinger csillapító gyógyszer, amitől nem alszom el.)
Visszatérve ahhoz, ami van...próbálom ezt a nézőpontot magamévá tenni. Legjobb barinőm, aki most végzett egy önismereti tanfolyamot, hívta fel a figyelmem a szemléletváltás fontosságára és igen, nemhiába a legjobb barátnőm, érdemes odafigyelni arra, amit mond. Szóval, vannak a tengeri herkentyűk. A garnélával már régebben életre szóló barátságot kötöttem, imádom köpeszteni miközben tiszta fokhagymás-vajas-citromos szósz a kezem, itthon le is nyalogatom és közben dorombolok. Egy probléma van ezzel a kedvenc kajával, hogy a fiam is rákapott. Most két emberre kell köpesztenem és nem annyira bírom a tempót.
A tintahalat ismertem már étteremből, de annyira nem fogott meg, mint amennyire felmagasztalják egyesek. Nem adtam volna pénzt érte, de a múltkor fogott egy sepia-t a férjem. Úgy egy kilós volt és nagyon ügyesen megtisztította, muszáj volt bedobni a grillbe. Tanulmányoztuk a netet receptekért, de arra jutottunk, hogy nem csinálunk belőle nagy felhajtást, kezdjük az alapokkal, grillezzük meg. Megettük, de maradjunk annyiban, hogy a kifogása és a megtisztítása több élményt jelentett, mint az elfogyasztása.
Meg is lepődtem, hogy rábeszélt szombaton a boltban egy jó nagy adag fagyasztott bébi tintahalra. Azt mondta, adjunk még esélyt neki. Valójában így jutott hozzá kurrens csalihoz a konyhapénz terhére, mert ahogy hazaértünk, azonnal elkezdte picit megolvasztani, hogy le tudjon törni belőle egy adagot és most udvarol bőszen, hogy mehessen pecázni. Hétvége van, nem mehet és ezen a véleményemen még az sem változtat, hogy ma reggel, vasárnap, plusz egy órát alhattam úgy, hogy közben adott reggelit a kukorékoló gyereknek és hajlandó volt vele Pepa malacot és Pocoyo-t nézni - szigorúan spanyolul, hogy a lelkiismeretünk is békében maradjon. A nyelvtanulási kalandjainkat majd egy másik posztban, most főzünk. Én ma paellát, tengeri paellát, azaz csak hal és herkenytűk, hús nem volt benne. És igen! A bébi tintahal sokkal zamatosabb és gusztusosabb! Ezen nincs is mit csodálkozni, nincs az ronda állat, aminek a kicsinye ne lenne aranyos. Küszködtem is egy kis szégyenérzettel, hogy ennyi bébit megettünk. Mit érezhetett a mama tintahal, amikor lehalászták az ivadékait? Nem hibbantam meg, csak mióta láttam a Némó nyomában-t, tudom, hogy milyen komplex a szülő-gyermek kapcsolat az olyan, általunk lenézettebb, alantasabb fajok esetében is, mint a tengeri állatok. Mennyi tintájuk volt, atyaég, jól visszavágtak: a vízszámlánkon majd megérezzük.
Kagylók: nem tartom ezt sem olyan nagyon sokra, de eddig még csak paellában és toszkán paradicsomleves betétjeként főztem meg. Sok tapasztalatot nem gyűjtöttem.
A polipot, mint a Konyhafőnök óta minden magyar honfitáram tudja, aki ilyesmit hajlandó megnézni, vagy agyon kell verni egy sodrófával vagy le kell fagyasztani, hogy a rostjai megpuhuljanak. Szerintem az utóbbi humánusabb, már ami a társasházi szomszédokat és a konyhát takarító személyzetet (ja, én vagyok) illeti. Ezzel is az uram lepett meg egyszer bennünket, de ez még tavaly télen volt és a barátnőmék is éppen nálunk voltak. Na, arra a napra nem szívesen emlékszem vissza, aznap ment tönkre a számítógépem és előtte este hozta azt az ocsmány polipot. Mindkét akcióban benne volt, igaz a gépemet csak pont ő akarta bekapcsolni és éppen akkor halt meg, amikor hozzányúlt, de ez így is elég heves reakciókat váltott ki belőlem. A gépemet főleg pénzkeresésre használom, a blogolás csak hobbi -jó, tudom, az is marad. Azt hiszem idevág, hogy "Nem az az igazi férfi, aki megvéd a sárkánytól, hanem aki kitart melletted akkor is, amikor te vagy a sárkány."
A polipból aztán kiváló salátát készítettünk kaliforniai paprikával, hagymával kicsit ecetesen. Ehhez kellett a másik legjobb barátnőm, Saci aznapi higgadtsága, kísérletezőkedve és ügyessége is, ja és az, hogy le bírta győzni az idegenkedését, amit az ocsmányság iránt érzett.
Most, hogy felidéztem ezt a sztorit, eszembe jutott a barcelonai bébipolip tapas. (Akkor még gyerektelen voltam, nem láttam a Némót sem, csak a nagycsaládos sógornőm hívta fel a figyelmem a szemétségre.) Ki fogom guglizni, hogy mi is lehetett az, mert sajnos nem jegyeztem föl, hogy mit ettünk. Olyan pörköltes volt...
