A válasz kapásból hét, esetleg nyolc, ha igazán képben vagy. Egész pontosan nyolc lakott szigetből áll a Kanári-szigetek.
Tenerife a legnagyobb, Gran Canaria a legnépesebb, Furteventura a legszelesebb, Lanzarote a legszárazabb, La Palma a legzöldebb, El Hierro a legkisebb és persze La Gomera (éljen-éljen-éljen!) a legtermészetesebb, így mondják. Ez az ismert hét, amelyek szerepelnek a régebbi útikönyvekben is. Azonban alig egy évvel ezelőtt elismerték a Lanzarote északi csücskénél található La Graciosát a nyolcadik lakott szigetnek. Na, nem mintha eddig nem fedezték volna fel, csak nem kapott önálló státuszt. Ezután is Lanzarote egyik "járásához", azaz "municipio"-jához tartozik közigazgatásilag, de legalább saját költségvetése lehet. A lakosságszáma évente emelkedik kb. húsz fővel, de a 800 főt még így sem érte el. Az ilyen települést pedanía-nak nevezik, ami azt jelenti, hogy nincs polgármestere vagy bírója. Lanzarotetól egy keskeny tengerszoros választja el, amit folyónak hívnak (=El Río) és a turizmusból élnek.
La Graciosa, kép forrása innen.
A lakott szigetek mellett vannak általánosságban lakatlanok is. La Graciosa, Montańa Clara, Alegranza, Roque del Este és Roque del Oeste szigetkékkel alkotja a Chinijo-szigeteket. Ezek mind Lanzarote-hoz tartoznak éppúgy mint a Lobos, amely délen van, Fuerteventura és Lanzarote között. Lobos... farkasok szigete? Nevét a tengeri farkasról, azaz a mediterrán barátfókáról kapta. Ez a kis híján kipusztult állatfaj az elsők között volt, amely védett státuszt kapott a Kanári-szigeteken, 1982-ben. Lobos szigete egy nagyon szigorú természetvédelmi övezet, ahová hajóval el lehet jutni körülnézni, de tilos pl. háziállatot bevinni, zajt csapni, reklámanyagot elhelyezni vagy üzemanyaggal káros anyagot kibocsátani. Könnyebb felsorolni, hogy mit lehet: sétálni, pecázni, a kijelölt utakon biciklizni, ls van egy étterem is. Érdekesség, hogy egy valenciai cég kezelésében áll a sziget. Privát szigetek is vannak errefelé! Montańa Clara 1957. óta van magántulajdonban, Mariano Lopez Socas leszármazottaié, akik 2007-ben megkísérelték aukción eladni, miután egy német magánszemély vételi ajánlata kudarcba fulladt. A kikiáltási ára 9 millió euro volt, s ekkor az állam is jelentkezett kisajátítási igényével, ám ugyanakkor békés megoldást is remélve, de még nem sikerült tető alá hozni a megállapodást. (Wikipedia) Alegranza szigetet 1940-ben vásárolta meg egy úr, akinek egyik fia és örököse tavaly hunyt el. Az ismert lanzarote-i üzletember, Manuel Jordán Martinón hamvait a sziget vulkánjának kráterében helyezte örök nyugalomra a család úgy, hogy közülük egy tucatnyian leszálltak mintegy 300 m mélységbe, hogy végső búcsút vegyenek tőle. Több.
Alegranza, kép innen
Nyilvántartanak még jó pár elnevezett sziklaképződményt is, mint a Bonanza, Salmor, Anaga stb. Ezek tájékozódási pontok, érdekes természeti képződmények, amelyek mindig a tengerszint felett vannak.
Ezt a bejegyzést nem írhatom meg anélkül, hogy ne említsem meg San Borondón szellemszigetét. Legendája a 6. századból indul, amikor St. Brendan ír szerzetes 14 társával útra kelt az Atlanti-óceánon, hogy megleljék a boldogság és bőség szigetét. Egy viszontagságos utazás után kikötöttek valahol, ahol teljesen meglepő növényzetet találtak, olyat, amit addig nem láttak még soha. Azonban mielőtt még teljesen átadták volna magukat a felfedezés örömének a sziget elkezdett úszni alattuk, mintha egy hatalmas hajó volna. Miután ezt a félelmetes érzést többször is elszenvedték, úgy döntöttek, hogy inkább visszatérnek a megszokott biztonságba. Azonban rengeteg történetet vetettek papírra a furcsa szigetről és élményeikről.
A középkorban is ragaszkodtak a sziget létezéséhez tengerészkörökben. Szerepel egy csomó térképen is, többek között Tengerész Henrik és Kolumbusz Kristóf is hittek benne. A 16. és 17. században expedíciókat indítottak a felfedezésére, de rendszerint vihar keletkezett mielőtt kiköthettek volna. Ramirez, a kanári-szigeteki történész szerint 1723-ban egy pap ördögűző szertartást is végzett a sziget irányába, s ezt száz szemtanú eskü alatt vallotta. A 18. században még több tengerész is lejegyezte észlelését, de valószínüleg csak utólag magyarázták ezzel navigációs tévedéseiket. Például úton hazafelé Amerikából látni vélték La Palmát és másnap várakozásaikkal ellentétben mégsem Tenerifére érkeztek meg, hanem csak akkor értek La Palmához. (Viera y Clavija 1772) A 19. században aztán fokozatosan eltűntek ezek a beszámolók.
Állítólag a kanáriókban még él a hit a sziget létezéséről. A nyugati-szigetek lakosai állítják, hogy jóval nyugatabbra van még egy sziget, amit El Hierro hegyeiről néha látni is lehet. A középkori források szerint La Gomerától kb. 40 km-re nyugatra van. Bizonyíthatóan, kikötni ott még senkinek sem sikerült, egyelőre.
El Hierro, a Bonanza szikla. El Hierro a legnyugatibb sziget, Amerika felfedezése előtt a világ vége :) A képet innen töltöttem le, remélve, hogy hamarosan sajáttal cserélhetem.
