Már hetekkel ezelőtt megérkeztünk Magyarországra, de azóta beszippantott az itthoni életünk, nem tudtam folytatni a megkezdett beszámolót. Pocsék blogger vagyok, tudom.

07.12-én a déli hőségben ültünk autóba és átutaztunk Málagába. Egy teljesen központi helyen levő apartmant foglaltunk, saját garázzsal. Ezúttal korán elfoglaltuk a szállásunkat, s míg elrendezkedtünk, eszegettünk, lezavartunk egy adag mosást, hogy legyen ideje a ruháknak megszáradni reggelre. Szuper szállásunk volt, itt nyaralóknak jó szívvel ajánlom. Közel a part és a központ is, az apartman pedig modern, gusztusos. Amikor a hőség alábbhagyott kimerészkedtünk a városba. Karesznek megengedtük, hogy biciklivel jöjjön, ami hiba volt, mert a városnézés közben így nemcsak őt, hanem a bicajt is cipelni kellett. Lenyűgözött bennünket a katedrális! Egyszerűen óriási. Befejezetlensége miatt a helyiek "La Manquita"-nak hívják, ami nagyjából azt jelenti, hogy bénácska. Felkerestük a helyi plaza de toros-t (bikaviadalok helyszíne) és nagyot sétáltunk a kikötői sétányon. Igazi nyüzsgő nagyváros, nem annyira a szívünk csücske, és igazán nem is szántunk rá annyi időt, amennyit érdemelne. Manquita belopta magát a szívembe örökre, talán majd egyszer visszatérünk és tüzetesebben is megismerkedünk Málagával. A híres bor inkább vermut, annyira édes és tömény.

Másnap, 07.13-án reggel egy kis munkával indítottam a napot, majd átmentünk Granadába. A szállás elfoglalása után -borzasztóan tré hely volt, ez volt az egyetlen, ami köszönő viszonyban sem volt azzal a minőséggel, amit a fényképeken láttunk- itt is a bevált metódus szerint délután indultunk el körülnézni. A központi szállás egyrészt nagyon kényelmes, de másrészt irtó stresszes is tud lenni a történelmi városrészekben. Itt, Granadában, autóval gyakorlatilag megközelíthetetlen a city, de a GPS persze be akar vinni olyan szűk utcákba, ahová épeszű turista be nem hajtana. Szerencsére a mi józan eszünk is felülkerekedett és a környéken lementünk inkább egy mélygarázsba, hogy gyalogosan keressük meg a címet. Kiderült, hogy "a parkoló elérhető, előzetes helyfoglalás nem szükséges" azt jelenti, hogy egy mélygarázsba fognak bennünket irányítani...hát pont abba, amelyikben már ott is voltunk. Szuper! 

Visszatérve a városnézésre, kisvonattal jártuk be a várost, majd a hegyen kiszálltunk és a mór negyedbe érkezve lebóklásztunk gyalogosan. Ezen a délutánon kerülgettük az Alhambrát, erről a kisvasútról már láttuk az épület komplexumot, de csak másnap reggelre foglaltunk belépőt. Az Alhambrába rengetegen érkeznek nap, mint nap és korlátozzák az egyszerre bent levők számát. Érdemes jó előre időpontot foglalni és a kapott kóddal a jegykiadó automatáknál kiváltani a jegyeket. Sajnos a kitáblázottság és a látogatók tájékoztatása messze van a profi szinttől, pedig egy ilyen helyen elvárható lenne. Arra is figyelni kell, hogy a kiválasztott időpont nem a főbejáraton való belépésre szól, hanem egy bizonyos palotába, ami jó tíz perces gyalogút a bejárattól. Na, ott már sor áll és ha 9-re van jegye az embernek, akkor nem biztos, hogy érdemes a 9.30-sok után beállni, de ki tudja valójában? Semmi nincs kiírva, mindenki együtt várakozik. Mindenesetre előre mentünk érdeklődni, merthogy már pár perces késésben voltunk és be is engedtek azonnal. Délig sétálgattunk, nézelődtünk és nagyon jó ötlet volt, hogy egy reggeli első program legyen az Alhambra, mert egyrészt később nagyon meleg van, másrészt nem kellett izgulni, hogy odaérünk-e időben, hol lehet parkolni, hogy vesszük át a jegyeket. Előtte délután kifigyeltük a kisvonatból, hogy hol a parkoló, és reggel igyekeztünk a helyszínre. Még így is majdnem elkéstünk, mert kint várakoztunk a 9-es időpontunkig.

07.14. Az Alhambra palotái, kertjei csodálatosak, a kilátás a városra lenyűgöző. Egy jó idegenvezetővel komoly kulturális és történelmi élmény. Kihagyhatatlan.

Eredeti útitervünket kicsit módosítottuk és Andalúzia után felgyorsulva, nagyobb etapokban kezdtünk haladni. Nem kicsit elfáradtunk és a honvágy is kezdett erősödni. Néhány szállást le tudtunk mondani ingyenesen, s volt amelyiket pedig útközben foglaltuk le. Így Granada, utolsó állomásunk után meg sem álltunk Valenciáig. Este érkeztünk meg egy ex-Etap, ma Ibis Budget Hotelbe. Szeretjük ezt a rendkívül puritán, ésszerűen berendezett és végtelenül tiszta szállodaláncot. Egyszerűen tudod, hogy mit kapsz a pénzedért és találsz ilyet az autópálya mellett, nem nagy kitérővel. Picike a szoba, általában a pusztában van, de akik szeretik a gazdaságos megoldást, azoknak ajánlom. 

07.15. Kora délután -mert délelőtt dolgoztam kicsit- elindultunk autóval felkeresni Valenciát. Kigugliztam egy központi parkolóházat és irány GPS-sel felfedezni Valencia óvárosát, paellát enni. Innen ered ez a nagyon finom rizses étel. A modern negyeden vitt át az utunk, délről érkeztünk a városba. Egy hatalmas körforgalomnál kis híján összekoccantunk egy másik autóval. Ahogy soroltunk be a körforgalomba, ahol felfestések nincsenek, jobb oldalról hirtelen be akart vágni egy Peugeot és majdnem koccantunk, de sikerült elkerülni, mi nem éreztünk semmit. Közben benn is voltunk a körforgalomban, a Peugeot-s hölgy mellettünk jött, közben dumált és integetett, hogy álljunk meg. Utasoldalon letekertem az ablakot és kérdeztem (angolul), hogy baleset történt-e. Mondta, hogy nem, de nem érdekli, akkor is álljunk meg. Nagyon elszántan rázta az öklét, bár nem értettük, hogy mi baja, ha nem mentünk egymásba, de mondtam neki, hogy itt a körforgalomban nem lehet, menjen elénk és mutassa az utat, mi csak turistánk vagyunk. De, nem ment elénk, csak jött mellettünk és szándékosan belehajtott picit az autónkba, hogy megállásra kényszerítsen. Erre mi már inkább menekültünk előle, nehogy összetörjön bennünket ez az őrült. Jött egy híd, persze azon sem álltunk meg és a híd után egy újabb hatalmas körforgalom, mire végre egy "csak kétsávos" útra érkeztünk és ott végre elakadásjelzővel leálltunk, hogy meghallgassuk, mi a baj. Ordítozott, fenyegetőzött rendőrséggel, közben láttuk, hogy fényképezte az autónkat (a forgalomban vezetés közben), talán hívta is a rendőröket, nem tudom. Az történt, hogy a jobb első kerekével nekiment a járdaszegélynek, amikor majdnem összementünk és a biztosítónkkal akarta kifizettetni a felnijén esett kárt. Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, van biztosításunk, de ennyi csip-csup ügy miatt nem fogunk megállni egy hatsávos körforgalom közepén, sem a hídon, hívja ki nyugodtan a rendőröket, mert vele, aki szándékosan belehajt egy autóba, amiben kisgyerek is ül, én nem beszélek tovább semmiről. Beültünk az autóba és vártunk. Képes volt az 50 kg-jával beállni a 2 tonnás autónk elé, nehogy elhajtsunk és úgy vártuk a rendőröket. Adatfelvétel, nyilatkozattétel, dokumentumok ellenőrzése, a rendőrök nem beszéltek angolul néhány szón kívül, én meg nem is próbáltam egy ilyen helyzetben spanyolul, dehogy hozom magamat egyértelmű hátrányba, majd a rendőrök elbocsátottak bennünket, hogy a biztosítók fogják egymás között rendezni. Elment a kedvünk Valenciától. Estefelé egy bevásárlóközpontban, útban a szállásunk felé vásároltunk néhány ajándékot, mert tudtuk, hogy másnap elhagyjuk Spanyolországot.

07.16-án egész nap autóztunk (kb. 800 km). Valahol az A8-as autópálya mentén, Dél-Franciaországban volt szállásfoglalásunk. Mivel 14-én, a franciák nemzeti ünnepén történt nizzai kamionos tömeges gázoláson alig voltunk túl, úgy határoztunk, hogy ezúttal kihagyjuk ezt a várost és inkább Monacoban töltünk el egy napot. 

07.17-én, egész vasárnap a törpehercegségben sétáltunk. Nem sikerült jól ez a nap, sajnos. Bár csodálatos a környezet, ahová épült, de egyszerűen a szépsége össze sem mérhető azzal, ahol lakunk. Hiányzik belőle a nekünk olyan fontos természetesség, egyszerűség, nyugalom. Monacoban a tenger nem látszik a jachtoktól. Őrületes anyagi gazdagság összpontosul itt, de közben úgy éreztem, hogy mindjárt ránk dől, agyonnyom. Fiúnk is kivételesen hisztis volt, gyakorlatilag végigbalhézta a napot, kezdve ott, hogy egy órán át kellett vele mozgólépcsőzni egy szabadtéri bevásárlóközpontban. Rengeteget gyalogoltunk, hogy lássuk a Casino-t -miközben végtelenül nem érdekel a kaszinók világa, csak ez itt kötelező látnivaló. Érdekes volt látni az F1 futamnak helyet adó utcarészletet, azt a rengeteg jachtot, luxuskocsit, de könnyű szívvel hagytam ott. Nizza mellett, Villeneuve-Loubet-ban volt a szállásunk. Na, az igen, az egy teljesen más világ. Édes, tündéri városka, családi üzemeltetésű panzió, egy finom vörösbor este miközben mindenki mosolyog, szóba elegyedni egy másik gyerekes párral, ez való nekünk. Búcsúeste volt és örülök, hogy ez a kép él bennem élénkebben. Egy ízig-vérig francia nő a recepción, reggel egy tipikus delonos latin lover főzte a kávémat, a kisboltban kedvesen szolgáltak ki és isteni volt a bagett, kettőt kellett volna venni!  

Nagyot mertünk álmodni, és úgy döntöttünk, hogy egy adagban letekerjük a hátralevő 1050 km-t 07.18-án, hétfőn. Bosszankodtunk még egy sort reggel a dél-francia autópályakapu rendszeren (dobj a kosárba 1,5 - 2 -2,5 € stb) majd átléptünk Olaszországba, a finom kapuccsínók hazájába. Olyan nosztalgikusan vártam az Autogrill-eket, de a '90-es években valahogyan jobban tetszett. Ez egy olyan étterem, kávézó, bolt az autópályák mentén, benzinkutakkal összekötve, ami gyakorlatilag egy gyalogos felüljáró. Az autópálya felett esznek-isznak az emberek. Elég gyorsan túljutottunk az olaszokon, Milánó után már a forgalom sem volt olyan eszeveszett, de Szlovénia...amilyen picike, olyan lassan telt az idő. Viszont a táj egyszerre otthonossá vált, az autópálya szinte kihaltnak hatott a Riviérához viszonyítva, mi meg kicsit le is engedtünk. Ugyan Karesz picit elkezdett nyugtalankodni, édes drágám, 900 km-en át ült nyugiban, játszott, dumált, evett, aludt, ennyi neki is jár....bár, ha átlagoljuk a monaco-i teljesítményével, még akkor is kijön két nehéz nap, de így volt egy ördögi és egy angyali. Mi meg csak az angyalira emlékezünk majd. A fánkos helyen még megálltunk, éljen Trojan, hatalmasak a fánkok és finomak, aztán este 8-ra megérkeztünk. Istenem, köszönöm, hogy velünk voltál ezen a nem mindennapi túrán, ígérem, mostanában nem vesszük igénybe ilyen szinten féltő gondoskodásodat, óvó figyelmedet. Sokszor éreztük, hogy szerencsénk volt, pedig csak vigyáztál ránk, tudjuk. 

Merész vállalkozásba kezdtünk a nyári szünidő alatt. Mivel eldöntöttük, hogy az autót nem regisztráltatjuk a Kanári-szigeteken (3.600 € összköltsége lenne egy kb. 10.000 € értékű autónak) és mindenképpen haza kell látogatnunk, nosza átszeljük a fél világot. Komppal és autóval, közben turistáskodunk, hogy az út élményeket is tartogasson számunkra, ne csak kilométereket. Több okból is rettegtem ettől az úttól: hajóút, hőség Andalúziában, turistáskodni kisgyerekkel, 2700 km+. Akármelyik a három közül egyedül is elegendő arra, hogy maradjak a fenekemen, de az igazolványainkat meg kell hosszabbíttatni néhány hónapon belül. Muszáj utazni. Felmerült, hogy Karcsi egyedül hazaviszi az autót, mi meg repcsivel érkezünk előtte vagy utána. De a hajó minden héten csütörtök hajnalban indul, a repülőgép pedig péntek vagy hétfő este. Az a várakozás sem tűnt túl vonzónak, s az sem, hogy már haza is érkezzünk, mondjuk a hétfői járattal, amikor szegény apa még el sem indult. Logisztikailag minden verzió kihívásokat tartogatott, így inkább maradunk együtt.

Az út:

07.07. reggel 5 órakor kellett megjelenni a kikötőben és hosszú sorokban kígyózva feljutni a Volcan del Teide nevű kompra, amelyet a Naviera Armas társaság üzemeltet. 37 órás út állt előttünk. Összeszorult a gyomrom, amikor elindult a hajó és nagyon szerettem volna túl lenni ezen a részen. Az autóban is hajlamos vagyok rosszul lenni. Gyakran megfájdul a fejem Zalaegerszegtől Balatonszentgyörgyig, amíg az autópályára érünk. Karcsi már megtette ezt az utat november elején és nagyon rosszul érezte magát. Mesélte, hogy komolyan hullámzott, a fedélzeti medencét le is kellett engedni, mert folyton kicsapott a víz. Felkészültünk Dramamine-nel, ami egy speciális, tengeri betegség elleni gyógyszer, be is vettük jó előre a biztonság kedvéért, de hatalmas szerencsénk volt: egész idő alatt nyugodt volt az óceán. Viszont a gyógyszer gyermek változata nem tartalmaz koffeint és altat. Hmmm, nem annyira kellemetlen mellékhatás ez. 

A hajóúttal kapcsolatban az is aggodalmakat okozott, hogy nem foglaltunk kabint. 1300 € többletköltséget jelentett volna...nevetségesen magas összeg, a királyi lakosztály kerülhet ennyibe egy szuperhotelben. VIP ülőhelyeket foglaltunk, ami azt jelenti, hogy egy külön teremben, ahová csak belépővel lehet bejutni van kb. 80 magas támlás ledönthető bőrfotel. Nagyon kényelmes fotelek és elég hely van lábnak, táskáknak; sőt aludni is lehet benne, meglepően könnyen. Takarókkal, kispárnákkal készültünk, de erre nagy szükség is van, mert kíméletlenül légkondicionálják. Nyilván fontos is, mert friss levegő nincs és talán a rosszul levőknek is jobb a hűvös. Eleinte rettentően hideg volt, de aztán később, ahogy közeledtünk Európa felé és ahogy az a sok ember belehelte a helyet, egyre melegebb lett, a légkondi ellenére is. Van a VIP szekciónak külön mosdója, zuhanyzója és szabadon fogyaszthattunk vizet, gyümölcslevet. A kávéautomata 50 centtel működik (a bárban 1,3 €, ha jól emlékszem). Jó döntésnek bizonyult ez a foglalás, mert a kabinon megtakarított összeget nyilván sokkal értelmesebben is elkölthetjük, illetve a sima jegyekhez semmiféle kényelem nem társult. Sőt, mintha direkt szívatni akarnák őket, mű rattan bútorokkal rakták tele a közösségi tereket, illetve sima műanyag székekkel. Igen, voltak, akik ott töltötték az utat! Meglepően sokan. Ősszel a hajó nyugdíjasokkal volt tele, most családosokkal. Sokan választják ezt az utazási formát a szigetekről a félszigetre és fordítva. Viszik az autójukat, megszámlálatlan holmijukat, házi kedvenceiket és pihenésnek fogják fel a hajóutat. Animátorok szórakoztatnak, medence (inkább egy nagyobb fürdőkád az), DJ; a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Az internet méregdrága. A családok választásához az is hozzájárulhat, hogy a kanári rezidens lakosok 50% kedvezményt kapnak mind a kompokra, mind az Iberia légitársaság belföldi járataira. Ha időben lefoglalják a hajóutat, talán a kabin is jutányosabb. Van büfé és étterem, elfogadható árakkal.

A komp Santa Cruz de Tenerife kikötőből indult (a Hangversenyteremnél kell lehajtani - ezt jó tudni, mert valójában az egész város egy kikötő és elég rosszul tájékoztatják a turistát), Las Palmas (Gran Canaria) és Arrecife (Fuerteventura) érintésével, kb. 16.00-kor hagyta el a szigeteket. Másnap este 9-kor érkezett meg Huelva kikötőjébe. 

Még aznap éjjel Sevillába autóztunk (~100 km) és egy belváros közeli szállodában éjszakáztunk.

07.09. Már éjszaka is pokoli meleg fogadott bennünket Sevillában ahhoz képest, amihez a Kanárin hozzászoktunk, de a napközbeni kánikula embertelen volt. Semmi légmozgás, 40 fok, ami később 47-ig emelkedett és tartotta magát estig. Nem tántoríthatott el ez sem bennünket attól, hogy egy kis ízelítőt szerezzünk a városból. Azonban, ahhoz túl nagy és a látnivalók is messze helyezkednek el egymástól, hogy kisgyerekkel gyalog nekivágjunk, így a Hop on - Hop off buszra fizettünk be. Ez egy turisztikai körjárat, a látnivalók között közlekedik és egész nap fel lehet szállni rá. Kb. 30 percenként jön a következő. Végigmentünk egyszer a vonalon és utána a következő körön leszálltunk a belvárosban. Tettünk egy jó nagy sétát, ettünk és visszamentünk a szállodába úgy délután 4-5 körül, mert egyszerűen nem bírtuk tovább. Ugyan a hotel tetején volt medence is, de erőnk nem volt kimozdulni a szabadba. Pihentünk, illetve dolgoztam a hallban, ahol nagyon jó sebességű volt az internet.

Sevilla nagyon impozáns, monumentális, nagyváros. Nálunk szóba sem jöhet, mint lakóhely és sajnos a látványosságokat is hiányosan abszolváltuk ezúttal, de legalább a buszról sok mindent láttunk. 

07.10. A tervezetthez képest elaludtunk, így viszonylag későn indultunk el Cádizba. Réges-régi vágyam volt látni Cádizt. Nem tudom mi az oka a vonzalmamnak, egyetlen olvasmány vagy filmélményhez sem tudom kötni, de ha bárki beüti a google képkeresőjébe, talán megért engem. 120 km-t autóztunk érte, de megérte. Itt akár lakni is tudnék, úgy érzem. Európa legrégebbi lakott települése...már a föniciaiak is...egyszerűen megérinti az embert a történelem. Fontos tiszafa (legjobb íj alapanyag) szállítói voltak az angoloknak. 

Délután átautóztunk Gibraltárba (újabb 120 km), mert oda meg muszáj beugrani, ha már erre jártunk. Ki tudja, nem szerzik-e vissza a spanyolok a Brexit kapcsán? Sehol nincs kiírva, egyetlen útjelző tábla sem tájékoztat, hogy merre van Gibraltár, hány km. Úgy tesznek, mintha nem is lenne. Amikor már minden lakott település elfogyott előtte, kiírták, de vicces a GB vagy UK jelet nem tették mellé...Fájhat ez Spanyolországnak és érthető...geopolitikailag irtó jó helyen van. 1714. óta vissza sem adták. Szerintem, ha akkoriban nagyobb divat lett volna, vagy tömegeket is érintő szokás a turistáskodás, akkor a Kanári-szigeteket is elvették volna Spanyolországtól.  Ha valakit nagyon érdekel Gibraltár, szánjon rá egy napot és sok pénzt, mert itt az üzemanyagon kívül (dízel: 0,6 €) elég drága minden. Kissé hiányérzetem volt, mint turistának, kicsit jobban is lehettek volna értem, tájékoztatás, szervezettség, kitáblázás terén, de ők a hűvös angolok. Az autót a határ menti parkolóházban hagytuk, de azt megtalálni sem volt igazán egyszerű...volt is hely benne bőven. Szerintem a belépésnél tájékoztathatnának, hogy van ez a lehetőség, mert a városban parkolni lehetetlen. A házak körül csak a lakosok állhatnak meg, nyilvános parkolót pedig csak a felvonónál láttunk. Így mi végiggyalogoltunk a Main Street-en, ami hangulatos sétálóutca nagyon brit jelképekkel, mint angol bobby, piros telefonfülke. A felvonó felvisz a hegyre, a majmokhoz. Azt gondoltuk, ez kihagyhatatlan, hogy a gyerek majd ezt élvezi...de tévedés. Nem tetszett neki, a majmoktól pedig félt. Még sírt is. Pofátlanok amúgy valóban, halálra eszik magukat egész nap (pedig az etetésük büntetendő, 4000 Ł) , de mindenre lecsapnak. A mi hátizsákunkat is kinyitotta egy majmóca. Karcsi persze ledobta a földre, amíg lefotóztattuk magunkat családilag, mert miért is ne? Ugyan kitáblázták, hogy mindenki vigyázzon a csomagjaira, mert lopnak a majmok, de ez elkerülte a figyelmét. Így volt egy kis kalandunk, de szerencsés, mert el nem lopta, kaját nem talált, így pár perc után otthagyta a prédát. Karesz persze zokogott, "mochila, mochila" - kiabált. (=hátizsák) 

Este siettünk megkeresni a szállodánkat Algecirasban, mert foci EB döntő volt és fáradtak is voltunk. A hőség elviselhetőbb volt a tengerparton, de 35 fok körül egész nap.

07.11. Megint elaludtunk kicsit, de még így is teljesítettük a napi penzumot. Elautóztunk Ronda-ba, (115 km) hogy megnézzük ezt a gyönyörűséges, sziklára épült várost. Cádiz mellett ez volt a másik nagy vágyam, így akár haza is indulhatunk...:) Lenyűgöző a fekvése, csodálatos, hogy az ember mire képes. Olyan ritkán lakott Spanyolország, annyi más, egyszerűbb helyre is költözhettek volna azok az emberek, de nekik ez kellett. Nem csodálom. Orson Welles és Hemingway is élt itt. Az előbbi mondta, "Nem az teszi az embert ahová születik, hanem az, hogy milyen helyet választ meghalni." Milyen igaz! Okulva az előző napi nehézségekből, a GPS-szel egy belváros széli parkolóházba vezettettük magunkat, csont nélkül sikerült. Onnan egy kiadós séta a belvárosban, kötelező látnivalók és fotók és indultunk tovább Córdobába. (160 km)

Córdoba messze van a tengerparttól, újra a hőségbe autóztunk, végtelen olajfaligetek között, amelyeket néha megszakít egy-egy fehér finca központ. Sivár hegyvidék, de hangulata van, mi tagadás. Fantasztikus olajbogyót ettünk egy helyi kis étteremben, ahol megálltunk egy kis frissítőre. Sokat utaztunk az ősi város miatt, de megérte. Gyönyörű, hangulatos, zegzugos. A mecset-katedrális története a 6. század közepéig tekint vissza és azóta a népek és évszázadok teljesítménye így együtt is maga a harmónia. Keresztények kezdték építeni még a vizigótok előtt, aztán a kalifátus korában a muszlimok folytatták, majd a keresztények átalakították. Hatalmas kiterjedésű épület, ezt az általam eddig látott képek nem adták vissza. Újra megegyeztünk, hogy mint mindig, most is, ez is mindkettőnknek nagyon-nagyon tetszett. Karesz eléggé unta. A zsinagóga sajnos zárva volt és este úgy döntöttünk, hogy másnap délelőtt a gyereknek pihenést, nekem egy kis munkát tervezünk be az Alcazar helyett. Csodálatos lehet a királyi palota, de a belső tereket Karesz rettenetesen unná, a külső kertekben pedig a holnap is folytatódó hőség miatt nem szeretnénk kószálni. Legyen célpont inkább a medence, a szálloda udvarán.

Folytatás egy következő bejegyzésben. Rendezgettem kicsit a képeket, de feljavítgatni egyesével sajnos nincs időm. Megnézem akkor is!

Holnap elhagyjuk a szigetet néhány hétre, elindulunk itthonról, hogy hazamenjünk egy kicsit. Hosszú út áll előttünk. Úgy döntöttünk, hogy nem éri meg az autónkat átregisztráltatni, inkább hazavisszük és itt majd veszünk alkalmasint egy használt kisautót. Kanárin olcsó az autó, nem éri meg külföldről hozni, mert a nem rezidenseknek nagyon sokba kerül az új rendszám, ami viszont fél év után kötelező (lett volna).

A hajóút 39 óra Huelváig, onnan 2700 km autópályán hazáig, de lesz az több is, mert kihasználva a lehetőséget bebarangoljuk Andalúziát és kisebb etapokban vezetünk haza.

Borzaszt az út gondolata, de most, hogy elolvastam a Telémaco történetét, elszégyelltem magam. Már eddig is feltűnt, hogy mekkora kultusza van itt Venezuelának, ami valamelyest furcsa, mert nekem egy őrült diktátoron kívül semmi különleges nem jutott volna róla eszembe. Igaz, itt, azaz ott, Európában nem is fordítunk túl nagy figyelmet arra a földrészre. Hajlamosak vagyunk elintézni annyival, hogy Amerika és valójában legtöbbször az USA-ra gondolunk. Meg is mosolyogtam, amikor mexikói spanyol tanárnőm az országok és népeinek megnevezésekor azt kérte tőlem, hogy tanuljam meg a legfontosabb európai országokat és az összes amerikait...vicces, gondoltam, talán inkább fordítva, nem?!

Szóval, Venezuela. Mostanában többet szerepel a hírekben, mert iszonyatos válság van. Nincs energia, őrületes az infláció. Az összes olajat exportra termelték, ahelyett, hogy lenne néhány hőerőmű. Helyette vízerőművek szolgáltatták az áramot az országnak, viszont évek óta aszály van, az Orinoco-ban nincs elég víz. Akit a részletek érdekelnek, ide kattintson. Olyan távolinak tűnő problémák, mégis a saját bőrünkön éreztük meg ennek hatását. Májusban felmondták a hosszú távra tervezett albérletünket egy hónapos kiköltözéssel, mert a tulajdonos családja hazatelepül Venezuelából. Rosszul érintett bennünket, mert kevés a tágas, szép lakás, és már éppen megszerettük a régit, de aztán jól alakultak a dolgok, végül beköltöztünk egy talán még jobb minőségűbe, némileg olcsóbban. 

Jelenleg Venezuela pokol, de nem volt mindig így. Gomeráról szemlélve az ígéret földjét is jelentette. 1950. augusztus 9-én 170 gomerai férfi és egy nő (a hajó tulajdonosa) hagyta el Valle Gran Reyt a jobb élet reményében. Egy 27 méter hosszú, 6 m magas vitorláson (!) elindultak a bizonytalanba. Borzasztó körülmények, kiszámíthatatlanság, illegalitás (hivatalosan áttelepülni megfelelő papírokkal a költségek a 10-12 000 pesetát is elérték), halálközeliség, ez várt rájuk és mégis elindultak. 171 ember egy max. 25 főre tervezett hajón. Milyen lehetett az élet itt??? OK, Franco diktatúrája tombolt (Puskás Öcsiék szerint még az is jobb volt, mint a Rákosiéké), de ide a szigetre mennyire ért el a politika? Egy hajó járt hetente Tenerifére, az is vagy fél napig volt úton, mire Santa Cruzba ért. Azt hiszem, el sem tudjuk képzelni, hogy mennyire elvágyhattak azok a férfiak, hogy erre az útra befizettek, 3-5000 pesetát fejenként. (napszámosként kb. napi 15-öt tudtak keresni)

A hajó augusztus 5-én azzal hagyta el San Sebastian kikötőjét, hogy Tenerifére indul. De, ez csak a hatóságok megtévesztésére jelentették, a valós cél Valle Gran Rey volt, ahol gyülekeztek az emigránsok. 9-én hajóztak ki.

Augusztus 25. és 28-a között akkora hullámok nyaldosták a hajót, hogy az összes élelmiszert elsodorta, de ami ennél is rosszabb, alig maradt ivóvizük. Több napi keserves szenvedés után egy spanyol tartályhajó legénysége segített az utasokon, átdobva némi rizst és vizet. Közel sem elegendőt, de a haláltól megmenekültek. Szeptember 10-én érték el Martinique szigetét, ami a túlélést jelentette. Barátságos fogadtatás, víz, étel, néhány nap pihenés. Majd hat nappal később megérkeztek Venezuelába, La Guaira-ba, ahol újabb megpróbáltatások várták őket. A hatóságok bebörtönöztek többeket: a felelősöket és akik nem tudtak megszökni sem és a papírjaik sem voltak rendben. 130 embert átvittek a Orchila szigetére dolgozni, amíg a papírjaikat elrendezték és több részletben térhettek vissza, hogy aztán útjukra indulhassanak szerencsét próbálni. 14 ember viszont még az év november elején visszatért Gomerára hitehagyottan, reményt vesztetten. Nekik állít emléket egy sziklára elhelyezett tábla a tengerparton és egy étterem, amelynek teraszáról a szemnek kifutása van....akár Amerikáig.

Források: itt és itt.

Ezzel a bejegyzéssel jó egy hónapja adós vagyok, de éppen az idő tájt költöztünk és a jó idő is visszavonhatatlanul megérkezett, így aztán a szabadidő nagy részében a strandon vagyunk. 

A Kanári nap nem nagy hagyományú vallási ünnep, hanem politikai, s így jobbára az iskolai rendezvény ad neki keretet. Május 30-a a szigetek autonómiájának ünnepe. 1983. május 30-án ült össze először a Kanári-szigetek parlamentje Santa Cruzban. 

Az ünnep a hagyományőrzést ápolja. Tradicionális öltözékben tradicionális zenére táncolnak és helyi ételeket fogyasztanak. Munkaszüneti nap.

Egymást követik az ünnepek. Alig felejtettük el a Szent Iván éji zajongást, tűzgyújtást, máris itt van Péter-Pál. Ma a kikötőből áthajóztunk Szent Pál szobráért La Playa-ra, a San Pedro térhez és átszállítottuk a kikötőbe, majd vissza. Buli volt, íme képekben.

Tele van a facebook kitűnő bizonyítványokkal. Ezúton is gratulálok mindenkinek, aki átlag felett teljesített, de különösen azoknak, akik önmagukhoz mérten is megugrottak egy szintet. Abban van az igazi munka, szerintem. Persze, képmutatás lenne leszólnom a kitűnőket, én magam is olyan stréberke voltam, a gimi első évét leszámítva, nem kellett különösebben megfeszülnöm a jó-jeles osztályzatokért. 

Még nem tudjuk, hogy a kisfiúnk majd elkápráztat-e bennünket vagy annyira nehéz lesz vele a tanulás, hogy én jobban megkönnyebbülök majd június közepén, amikor végre vége néhány hétre, mint ő. Kétségem nincs, hogy fogok vele együtt tanulni...minden tiszteletem Vekerdyé, de ismerem magamat eléggé. Bár, lenne annyira ügyes, hogy ne kelljen esténként házit írnunk!

Már írtam korábban, hogy a spanyol óvoda kissé iskolás jellegű. Sok a foglalkozás, van értékelés is. Ma is volt, magyarán szólva kiosztották a bizonyítványt. Négyes skálán értékelik a gyerekek teljesítményét öt tárgyban. Kicsit megfelelt - megfelelt - nagyon megfelelt - kiváló. Az öt tárgy: önállóság, környezetismeret, vallás (opcionális), kommunikáció és angol. Karesz bizonyítványa nem éppen fényes, a kommunikáció és angol is csak kicsit megfelelt, a többi pedig megfelelt, de ez nekünk csodálatosan megfelelt! Kit érdekel most az angol, amikor neki a magyarral is gondjai vannak és közben meg kell tanulnia spanyolul? Mély vízbe dobtuk szegénykémet novemberben és ehhez képest csak négy napig nyűglődött reggelente, aztán beletörődött a sorsába. Kikerült a bölcsi melegéből oda, ahol egy kukkot sem értett. Mégis szerzett barátokat. Megtanult ollóval vágni, szeret gyurmázni, színezni. A betűk 90%-át felismeri, számol spanyolul nagyjából tizenötig. Két nyelven mondja a színeket, gyümölcsöket és még jó néhány szót. Tudja, hogy kihez hogyan szóljon és már megszólít másokat is spanyolul. Párbeszédekbe bonyolódik, komplett mondatokban is kifejezi magát. Kérdésekre adekvát választ ad...spanyolul. 7 hónap után...telve vagyunk büszkeséggel, megkönnyebbüléssel, boldogsággal.

Igen, megkönnyebbüléssel is, mert nem volt könnyű a döntés, hogy megkésett beszédfejlődéssel elhozhatjuk-e őt külföldre, miközben semmi kényszerhelyzet nem volt. Pusztán brahiból...szabad-e így kiszúrni egy kisgyerekkel...rengeteg álmatlan éjszaka, árgus szemekkel figyelés, hogy észrevegyem, ha baj van. Ha túlságosan lemarad, ha stresszes, ha változtatni kell...akkor időben meglépjem. Ma viszont azt mondta az óvónője, hogy még egy tanév és perfekt lesz a nyelvből. Magyarul meg kénytelen lesz megtanulni, mert mi szülők ragaszkodunk az anyanyelvünkhöz. Az angol meg várhat...azt majd behozzuk. ;)

Sokszor merül fel a kérdés, hogy miért olyan jó nekünk itt, miközben dögunalomnak tűnik. Néhány hónapja magam is inkább arról tudtam volna írni, hogy mi nem jó, mert az, hogy kellemesebb az éghajlat számomra nem elég érv. Sőt, mi több, nem is élveztem igazán az éghajlatot, mert egy északi fekvésű lakásban rengeteg munkával vészeltem át a telet. A végén már annyira kiborított a folytonos fázás, hogy még egy olajradiátort is vettünk. Pedig a tél nagyon enyhe volt, csak egyszerűen egy lakásban, ahová soha nem süt be a nap és nincs fűtés, de az ember a nap nagy részében ülő munkára kényszerül, meg lehet fagyni. Na jó, megfagyni túlzás, de nekem kell a 21-22 fok a komforthoz. Túl vagyunk a télen, közben költöztünk is egy kellemesebb lakásba és rájöttem, hogy a nyár nekem jobban tetszik itt, mint a tél. Vagy mostanra bírtam elengedni a honvágyamat, nem tudom, de tény, hogy sokkal jobban érzem itt magam, mint valaha. Olyannyira, hogy most hazaindulni is maximum azért van kedvem, mert összekötjük egy nyaralással. Amúgy hatalmas macerának nézünk elébe a 39 órás kompúttal, a két hetes autós túrával a 40 fokos Andalúzián át egy 3,5 éves gyerekkel. Van, aki szerint nem vagyunk normálisak, de ez nem új keletű információ, úgyhogy tesszük, amit jónak látunk, aztán majd kisül belőle valami. 

És, hogy miért olyan jó itt? Napok óta fogalmazgatom magamban és most pontokba szedem, mert a világ végén is követem a világot, tudom, hogy mi a trend.

1. Mert 5 percre van a tengerpart, ami soha nem zsúfolt. Gyenge szellő teszi elviselhetővé a 30+ fokot a napon és délután 5-től 8-ig nincs is jobb, mint kifeküdni a homokba egy jó e-könyvvel, miközben a gyerek kirohangálja magát a többivel. Utána egy söröcske a parti kocsmában, miközben nézzük az aranyló sziklafalat és a ringatózó hajókat. 

2. Mert az emberek kedvesen barátságosak, s a kötelező "qué tal"-ra nem kezd el senki panaszkodni. Ez olyan, mint az angolok "how are you"-ja, amire minimum "fine" a válasz, itt meg "bien", azaz minden körülmények között jól vagyunk. Úgysem érdekel senkit, ha nem, akkor meg minek belemenni? Lehet ezt persze felületesnek tekinteni, de most őszintén van kedvünk minden áldott nap anyagi gondokról, betegségekről, munkanélküliségről, korrupcióról, átverésről hallani? Itt is van minden, ajjaj...december óta nem tudnak kormányt alakítani, el lehet képzelni, mi folyik politikában, de ez nem férkőzik be a mindennapjainkba.

3. Mert csodálatos a táj és ezt nem lehet megunni. 

4. Egészségesebben élünk. Többet mozgunk, több halat eszünk, nyugodtabbak vagyunk, egyenletes a klíma.

5. Mert 2-3 óra alatt a tenerifei forgatagban lehetsz, ha arra van kedved, de úgyis mindig attól nyugszol meg, ha visszatérsz. 

6. Mert Húsvét után alig van turista, bár addig sem tolakodó a jelenlétük -itt nincs tömegturizmus-, de a késő tavasz, a nyár eleje a helyieké. Remek idő van, későig fenn van a nap. Sokan bezárják a boltjaikat hetekre, hónapokra vagy szieszta után nem nyitnak ki, lazulnak egy kicsit. 

7. Mert van közbiztonság. Akár az ajtót is nyitva hagyhatod vagy a kulcsot a gyújtáskapcsolóban.

8. Mert kevesebb a stressz. Nincs pl. közlekedési stressz. Nem kell túl sok mindenből választani (hahaha). A munkánktól picit hátrébb léptünk. Ez nem jelenti azt, hogy nem dolgozunk, vagy nem foglalkozunk vele, de nem ez tölti ki minden időnket. Ha az ember a házastársával vállalkozik, nehéz elkülöníteni a munkát a magánélettől és nekünk sem mindig sikerült.

9. Mert nyelveket gyakorlunk élesben. Magunk között magyarul beszélünk, magyar nyelvű filmeket nézünk, magyarul olvasunk, magyar híreket követünk. Magyar focit nézünk, akár bolgárul is, de látnunk kell mi történik a mieinkkel, ha már a spanyol TV nem adja le. A gyerekkel is magyarul beszélünk, nem a mi hibánk, hogy ő most a spanyolt preferálja. Az utcán, boltban, oviban, ismerősök nagy részével spanyolul kell szót értenünk. És vannak német anyanyelvű barátaink is, akikkel muszáj a németet is gyakorolni. Ez mindenképpen jót tesz az agynak, bár nem állítom, hogy könnyű.

10. Mert a rezsiköltség elhanyagolható. Jelenleg nem kell fizetni semmit a lakbéren kívül, de ha végleg itt élnénk egy saját lakásban, akkor is sokkal kevesebb lenne, mint az otthoni. Az előző posztban írtam erről számszerűsítve is.

10+1. Mert bármikor (na jó, amikor csak meg tudunk egyezni) lehet pecázni mólóról, szikláról, hajóról, dobálni, fenekezni, pergetni, sleppelni. Lehet menni egy csomó féle halra, akár cápára is. Csak delfinek ne jöjjenek (dehogynem, nagyon aranyosak), mert elhajtják a cápákat. Ja, és ott rabolnak a halak, ahol sok madár van a víz felszínén. Sok mindent tanulunk egy olyan élővilágról, amely Magyarországról nézve különleges.

Ha a mańana kultúrát megszokjuk és elfogadom, hogy a lakásba behordott homokkal szemben esélytelen vagyok, akkor még kibírunk egy kis időt. 

A sziget őslakossága valószínűleg berber rokonságot mutat, Afrika nyugati partjairól vélelmezik a bevándorlást. A 15. századig, a spanyol hódításig nem kifejezetten fejlett gazdálkodást és politikailag sem túl differenciált társadalmi berendezkedésben éltek. A Gomera elnevezés is valószínűsíthetően egy marokkói törzshöz kapcsolódik. 1350-ben találjuk az első írásos említést és egy 1375-ös térképen bukkan fel először a sziget. Ekkoriban négy egységre oszlott a sziget: Mulagua, Hipalan, Orone y Agana, azaz Hermigua, San Sebastian, Valle Gran Rey és Vallehermoso. A 15. század közepéig a békés együttélés jellemezte a sziget őslakóit és a spanyol hódítókat. A végleges leigázása 1488-ban következett be egy lázadás megtorlásaként. A lázadás kibontakozásához kötődik az a mondakör, amely két szerelmi szálon is fut.

A legenda szerint idősebb Hernán Peraza gróf (sevillai származású család)  kormányzása idején a nyugalom jellemezte a szigetet, egészen addig, amíg az unokaöccs, ifjabb Hernán megérkezett a szigetre. Az ő kormányzását az erőszakosság, mohóság vezérelte. Ezt megelégelve, Orone ura, Hupalupa Aruréból felkereste a kormányzót kérlelve az önmérsékletre. Azonban a fogadtatás barátságtalan volt, nem jutottak semmilyen megegyezésre, látható volt, hogy a korábbi barátságos együttélés nem folytatható. Megharagudott Hupalupa és kijelentette, hogy az ő szépséges lánya, Gara, aki éppen az esküvőjére készült, nem fogja Peraza gróffal tölteni a nászéjszakáját, hanem a férjével, ahogy az a népénél szokás. Megneszelte ezt a gróf, aki éppen Casa la Seda-ban, egy lakomán vett részt és altatót kevertetett Hupalupa italába, ő meg felnyergelt és Garához sietett. Gara bezárkózott és hiába kérlelte a gróf, nem jött elő. Meghagyta neki, hogy két napon belül a Villában (ez San Sebastiant jelentette, a ma napig így hívjuk a fővárost) legyen, máskülönben törvényszegésért fog meglakolni. 

Torre del Conde - San Sebastian

Hupalupa fia Pedro és a vőlegény, Jonay ébresztgették kétségbeesetten Hupalupa urat, aki aztán lement a két fiatallal a tengerhez és ott a vízben elmondta nekik, hogy Peraza grófot meg kell ölni. Azért a vízben mondta el, mert az anyaföld nőnemű, párzik és megbízhatatlan. (forrás) Mire a fia megkérdezte, és mi lesz, ha a gróf tudomására jut a terv? Akkor te leszel az áruló és ezzel ledöfte a fiát ott a vízben. Ezután Hupalupa és Jonay Garához sietett, aki kihívtak rejtekhelyéről és felmentek a Garajonay csúcsára, hogy lesből támadják meg a grófot, ha arra jön. Azonban arra jutottak, hogy jobb lenne Agüedún közelében várni, mivel ott él a gróf szeretője Iballa, akit bizonyára fel fog keresni és védtelenebb lesz. Így is lett, rajtaütésszerűen legyilkolták a grófot. A helység neve azóta is Degollada de Peraza - Peraza legyilkolása.

Egy étterem is viseli ezt a baljóslatú elnevezést

A szolgák azonban megléptek és a Villába siettek, ahol értesítették Beatriz de Bobadillát, grófnét a rá váró veszedelemről. Hupalupa összekötözte a szerelmeseket és a tengerbe hajította őket azzal bocsátva őket kétes kimenetelű útjukra, hogy a hullámokra és a sorsukra bízza őket. A legenda szerint megmenekültek és Tenerife partjainál értek szárazföldet, egy barlangot Los Gigantes közelében azóta is Gomeros-nak hívnak. Közben Hupalupa füttynyelven üzent Jerdune, Anamosna és Seyma urainak, hogy jöjjenek segítségére. Azonban Beatriz egyik szolgálója jól értette a füttynyelvet és elfogta az üzenetet. Beatriz felkészülten várta a lázadókat és ékesszólással nyert időt magának, miközben követet tudott küldeni Pedro de Vera kormányzóért Gran Canariára. 

Vera gróf bosszúja borzasztóan kegyetlen volt, akit nem gyilkoltak le, azt eladták rabszolgának. A kevés megmaradt őslakos beolvadt a spanyol hódítók közé. Ennek a bosszúnak esett áldozatul Hautacuperche, Iballa unokafivére is, aki ma a lázadókat megtestesítő őslakos, Valle Gran Reyben szobrot állítottak neki. 

A legenda szerint Beatriz grófnő fogadta Kolumbuszt 1492-ben, aki itt vételezett vizet utoljára mielőtt elindult megkeresni Indiát feltételezve, hogy a Föld gömbölyű.

Régóta gyűjtögetem a blokkokat ehhez a bejegyzéshez. Most már olyan sok hányódik a fiókban, hogy szeretném kidobni őket, de előbb összefoglalom, hogy milyenek az árak errefelé. Elöljáróban annyit, hogy a valle gran rey-i árak magasabbak, mint a szigeten máshol és főleg Teneriféhez viszonyítva. Egyrészt Tenerifén vannak bevásárlóközpontok, hipermarketek, másrészt északon nem a turistáknak szóló felülárazás a jellemző. Gomerán nincsen egyetlen hipermarket, bevásárlóközpont sem és a különböző láncok sem képviseltetik magukat, kivéve a DISA benzinkút, a Spar és a TuTrébol - e két utóbbi szupermarketek. Vannak viszont kis alapterületű élelmiszerboltok, háztartási boltok, amelyek egyben TÜZÉP telepek is és van kínai is. A hűtőház és a 5ocean mirelit áruház azonban nemcsak közületeket, de a lakosságot is kiszolgálják. Gran Reyben jellemzően sok a ruhás butik, különösen az ökológiai pamutáruk terjedtek el. Ez nem az olcsó kategória, de van elérhető áron igazán finom ruhanemű. San Sebastianban vannak még kisebb butikok, és egy nagyobb ruházati áruház is, ahol jó minőségű, elfogadható árú gyerekruhákat és minden mást árulnak. Jellemzően azonban a bevásárló körutakat Tenerifére szervezik a helyiek, ahol plázák, hiperek, nagy láncok üzletei -bevásárlóutca a belvárosban-, bútorboltok, barkácsboltok, minden megtalálható. Az Ikea kiváló online shoppal rendelkezik, 20 € fölött ingyen szállít ki bármelyik szigetre, néhány napos határidővel. A Decathlon sajnos nem ennyire kedvező és gyors, de lehet rendelni online és ez kényelmes. A tenerifei bolt pedig kétszintes és óriási kínálata van. Az Ikea és az Alcampo (=Auchan) mellett található. Még megemlítem a santa cruz-i La Recova vásárcsarnokot, melynek meglátogatása terveink között szerepel.  

Áram: ~20 € / hónap

Víz: 3 € / hónap - 18000 liter ivóvíz minden spanyol háztartásnak jár nagyon kedvező áron. Az efölötti fogyasztást azonban egy jóval drágább tarifával mérik. János Károly királynak köszönhető ez a szinte ingyenes víz.

Internet - Telefon - Mobil: 50 € / hónap (Gomerán csak Movistar van)

Szemétszállítási díj nincs, az utcán vannak konténerek, oda kell levinni a hulladékot. Szelektív gyűjtőket is az utcákon helyeztek el. 

Parkolás az utcán mindenhol ingyenes, Tenerife fővárosában is, csak a mélygarázsokban van díja.

Autópályadíj, útdíj Tenerifén sincs.

Benzin: ~ 0,8 €

Fodrász: férfi hajvágás 8 €, hajfestés, szárítás: 40 €, mosás-szárítás: 13 €

Kozmetika: arctisztító kezelés, masszázs: 40 € (nincs konkurenciája a városban)

Testmasszázs: 20-25 € / 20 perc

Étterem: margarita pizza 5 €, feltéttel: 6-7 €. Paella 8 €, főételek jellemzően 8 €-tól kezdődnek egy átlagos étteremben. Gran Rey Hotelben három fogásos menüvacsora 16,9 €. Déli menü, ami általában egy saláta vagy leves + főétel 7-8 €. Sör 0,33 csapolva 1-1,5 €, szénsavas üdítő 0,33 1,5 €, cortado kávé 0,8-1,5 €. Fagylalt: 0,9 - 1,1 € / gombóc.  

Az éttermi árak különösen kis merítést mutatnak, mert kisgyerekkel ez a program egyelőre nem tartozik a gyakran vállalt próbatételeink közé.

Élelmiszer árak:

Ásványvíz 8 l 1,52 €

Sör Dorada 0,33 l  0,45-0,62 €

1,5 l Schweppes szénsavas üdítő 1,28 €; 2 l Coca Cola 1,58 €. 1 l gyümölcslé 0,85 €

6 tojás 0,99 €

Bagett hosszú 1,23 €, rövidebb bagett (pan) 0,4 €, croissant 0,8 €

80 g-os előrecsomagolt felvágottak 1€

Darált marhahús 500 g 3,75 €

Csirkemell kg 3-10 € - a fagyasztott olcsóbb és az brazil

Bélszín 23 € /kg

Liszt 1 kg 1,08 €; kristálycukor 1 kg 0,69 €; porcukor 250 g 0,68 €

6 l teljes tej (3,6%) 5,04 €

Jégkrém (Magnum típusú) 1,75 €

Újkrumpli 1,15 €, eper 2 kg ládában 5,8 € - hűtőházból. A zöldséges árait meg sem említem, mert annyira horror, hogy egyáltalán nem csodálkoztunk, hogy a turistaszezon végével bezárt, szabadság miatt meghatározatlan időre. Helyi ember ott nem igazán vásárol. 

A bioélelmiszer drága, mint mindenütt: 1 csomó petrezselyemzöld 1 €, 1 kisebb káposzta szintén. Egy marék csenevész sárgarépa 2,5 €, 5 citrom 1,25 €. Viszont nyárízű a paradicsomjuk, az megéri az árát. (5-6 szem 1,65 €)

A Magyarországon megszokott tejtermékek beszerzése nehézkes, ezért nem az ára, hanem az elérhetősége izgalmas számunkra. 500 g kefír: 1,95 € (Alcampo), 250 g tehéntúró 1,8 € <ez volt 2,65 € is, de felteszem nem tolongtak érte a "túrósmácsik" rajongók, így leárazták>, 200 g tejföl 1,5 € - utóbbi kettő bajor biogazdálkodásból. 

Az árak hozzávetőlegesek, más-más boltban változó, ahogy mindenütt. Kozmetikumokat, tisztítószereket nem gyűjtöttem össze annyiféle márka és árfekvés van. 

Nem akarom értékelni a felsorolást, mert otthon jellemzően nem figyelem az alapvető élelmiszerek árát. A hús, a gyümölcsök és a szolgáltatások ára jellemzően magasabbnak tűnik, mint otthon, de érzésem szerint az sem mindegy, hogy Zalaegerszeget vagy Budapestet vetem össze.  Ki-ki maga vonja le a tanulságot saját magának, ismerve a szokásait, igényeit, a saját bevásárlókosara összetételét.

(Kanári szigeteken a legtöbb termék áfája 7%. 0% az élelmiszereken, vízen, könyvön, újságon, légi közlekedésen. Dohány, alkohol, ékszer, parfüm, szőrme, fegyver: 13,5 %)

A végére, hogy mégse legyek már ennyire uncsi és hétköznapias, hallgassátok: