Nem, nem leszek gasztroblogger, bár enni, főzni és sütni is szeretek. Csak néha elhajlok kicsit. Meg fogjátok bocsátani, főleg, hogy ilyen tutiságot osztok meg. A napokban ajánlotta Facebookon kiváló ízlésű, Gengeliczky Timi rendezvényszervező barátnőm, Mónisüti cukrászdáját. A gyenesdiási Kövérné Kalmár Móni csak természetes alapanyagokból süt és inkább az ízekre teszi a hangsúlyt a díszítés helyett. Egyből nagyon szimpatikus lett, mert úgy vagyok vele, hogy mindig baromira kifáradok, mire elkészül a torta és kezdhetném az aprólékos szöszmötölést. A vége az lesz, hogy gyakran összecsapom a dekort. Rákerestem Mónira a neten (+ az augusztusi programlistára felkerült, hogy otthon személyesen is találkozzunk a műveivel) és ki is néztem ezt a mennyeien hangzó málnás csokimousse tortát. Sacikám, figyelsz?

A vasárnapi Carmen ünnep, amely az előkészületek alapján úgy tűnik, a legnagyobb fiesta élményünket adja hamarosan, jó ürügy volt arra, hogy máris elkészítsem. Olyan pikk-pakk egyszerűnek gondoltam! Móni sallangmentes stílusa megvezetett, pedig nem ma kezdtem sütögetni. A bonyodalmak azzal kezdődtek, hogy itt még egyetlen egyszer láttam csak málnát, az is olyan megviselt volt az utazástól, hogy a polcon hagytam inkább. Helyette vettem egy üvegecske jóféle málnalekvárt, amit felmelegítettem és áttörtem, mert a magokat nem szeretjük. Ezzel kezdtem a tortát. A ganache összeállítása sem okozott gondot, pikk-pakk megvolt, ezek ketten egyelőre külön, a hűtőben vártak sorukra. Kikevertem a piskótát. Na, itt már volt egy kis macera, milyen meglepő, soha nem volt még gondom a piskótákkal, de most Karesz keverte, kicsit önfejűen bánt a robotgéppel, picit veszekedtünk is, nem lett végül tökéletes, de azért menthetőnek tűnt. Főleg, hogy úgysem látszik majd, a sok krémség eltakarja majd a rémséget, gondoltam. Nekiálltam a mousse-nak. Anyám, öt edényt igényel! Itteni minimálkonyhámban komolyan logisztikáznom kellett. Egyben kevertem a tojássárgákat a cukorral, egyben a tojásfehérjét, egyben a tejszínt és a csokiolvasztáshoz is kettő kellett, mert én a gőz fölöttiek táborába tartozom. De a tejszín nem ment fel, inkább szétesett (igazi tejszín, nem növényi), a tojássárgája az olvasztott csokival meg egy gumiszerű anyagot eredményezett, amíg a tejszínnel küzdöttem. Azt hiszem, nem szabad sokáig lógva hagyni a csokis-tojásos keveréket, minél gyorsabban vegyíteni kell a felvert tejszínnel. Na, itt két komponens miatt a harmadik is ment a WC-be, mert a felvert tojásfehérje hab meg közben elkezdett visszafolyósodni. Kimerülten néztem hátra az asztalhoz, hogy kisfiammal megvitassam az azonnali boltba menésünk feltételrendszerét: semmit, de semmit nem kérhet, megvolt ma már az édesség adagja. Csak azért jöhet velem, mert muszáj még tejszínt és csokit vennem, őt meg nem hagyhatom magára. Blabla, végül kapott egy tálca cseresznyét, mert milyen anya lennék, ha megtagadnám tőle a gyümölcsöt, bár volt itthon alma, narancs, mangó, háromféle őszibarack. Olyan szépen kérlelve nézett, hogy az újabb kindertojást is megvettem volna, de szerencsére azt nem merte kérni. Szóval ott tartok, hogy odafordultam hozzá: a piskótakarika harmadát elcsipegette unalmában, amíg én ráfeszültem a mousse-ra! Most már a tojást is fel kellett vennem a listára. Merthogy a lekvár és ganache ott várta a beteljesülést a hűtőben, hát nem okozhatok csalódást, ugye?! Annyira kimerült voltam már, folyt rólam a víz, agyilag is túl voltam egy munkanapom, de nem adtam fel. Gyors boltolás után (ezt imádom, hogy csak leszaladunk a szomszéd főutcára) megsütöttem újra a piskótát. Három  tojásost, mert jobban szeretem, ha egy süti kicsit tésztásabb. Csúnyán néztem Kareszre, elszántan nem engedtem a robothoz és ő is tudta, hogy kicsit messzire rúgta a pöttyöst. Gyönyörűséges lett a piskótakarika. A mousse-t elnapoltam mára. Nemcsak azért mert közben eléggé este lett és apa olyan édes-szomorúan (leakadt a nagy hal mikor már majdnem a kezében volt), szépen invitált bennünket egy kikötői kocsmázásra, amikor kiköt a hajóval, hanem azért is mert alaposan hűteni akartam még a tejszínt felverés előtt. Nem bízom én meg a Spar hűtőpultjában, sőt még a mi hűtőnket is eggyel feljebb kapcsoltam. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha eleve egy flakon habot vennék?! De nem, azt azért nem. Tudok én habot verni! És ma hipp-hopp összedobtam a mousse-t. És még jót is tett a piskótának, hogy éjjel összebarátkozott a lekvárral és a ganache-sal. Ezek szépen megkeményedve várták ma csokihabot. Másfél óra hűtés után már követelték is a fiúk, hogy vezessem elő azt a csodatortát. És nem folyt szét! Nálam a díszítés megint elmaradt, de csak azért mert málnaszemekkel szerettem volna, de hiába futtattam egy kört Karcsival délelőtt, ő sem tudott málnát venni. A Carmen napi eseményekről majd írok. Nem tudom mikor, mert holnaptól egy hétig tart, kedd-szerda kijózanodó napokat beiktatva. Fiesta!