Életünk La Gomerán

Viva La Gomera!

Hogyan lehet rezidenssé válni a Kanári-szigeteken?

2018. szeptember 28. 22:51 - Élet La Gomerán

azaz a letelepedés folyamata

Rezidenciát létesíteni, azaz letelepedni La Gomerán, a Kanári-szigeteken nem bonyolult, bár ezt csak utólag érzem így. Eleinte volt némi fogalomzavar, illetve nem tudtuk, hogy mi kötelező, mi ajánlott, mi mire jó. Kell-e nekünk ez egyáltalán. 

Az európai uniós állampolgárok több lakcímmel is rendelkezhetnek különböző tagállamokban, de míg Magyarországon létezik a tartózkodási hely fogalma is, addig itt ezzel nem találkoztunk. Van különbség a lakcím létesítés és a letelepedés között is. Ugyanakkor a letelepedés itt nem jár együtt azzal, hogy Magyarországról "kijelentkeztünk" volna. Ezer szállal kötődünk továbbra is!

Ahhoz, hogy La Gomerán letelepedhessünk a következőket kellett teljesíteni:

1. LAKCÍM létesítése

Lakásbérleti szerződést kell kötni a bérbeadóval vagy az önkormányzatnál adott lakcím-bejelentő nyomtatvánnyal, amit a bérbeadó aláír. 

Az önkormányzat az ún. Empadronamiento-t állítja ki. Ez a lakcím igazolására szolgál és bizonyos ügyintézesekhez időnként újra kell igényelni. Ennyi elegendő is volt, hogy a gyermekünket beírassuk az óvodába, ami nem kötelező.

2. NIE szám 

A Delegación del Gobierno de La Gomera nevű hivatalban, San Sebastianban, előzetes időpontkérés nélkül lehet igényelni. (Kb. kormányhivatal) Az autóvásárlási szándék, munkavállalási szándék, esetleg letelepedési szándék elégséges ok arra, hogy kiadják, bár először három hónap múlva érvényét veszti. A következő alkalommal nekünk véglegesítették, de hallottam olyat is, hogy többször is ideigleneset adtak. A szám örökké megmarad, csak az igazoló nyomtatvány veszti érvényét. A4-es fehér papír, nem kell meglepődni. Ha valaki igényel NIE számot, még egyáltalán nem biztos, hogy később létesít rezidenciát is, bár ezt a két fogalmat gyakran összekeverik az emberek. Lényeges, hogy empadronamiento nélkül nem lehet NIE számot igényelni. 

ayuntamiento-san-sebastian-gomera.jpg

a jobb oldali épületben van a Delegación del Gobierno de La Gomera

Legyen érvényes személyi igazolvány vagy útlevél is, de enélkül nem lehet beutazni sem, úgyhogy ezt csak úgy a pontosság kedvéért említem. Kell fizetni az ügykezelésért valami 7-8 € között, amelyet az igény beadásakor kell valamelyik környező bankfiókban befizetni és visszavinni a befizetési igazolást. 

Ha ezek megvannak, négy út létezik az uniós állampolgároknak a "zöld kártya" azaz rezidencia megszerzéséig:

A. Munkavállalóknak:

-érvényes munkaszerződés és

-utolsó bérszámfejtési lap (=nómina)

-Spanyol TB jogviszony (Seguridad Social)  

 

B. Spanyolországi egyéni vállalkozóknak (autónomo)

-a vállalkozás fennállását igazoló irat a

-negyedéves bevallással (az SZJA-t negyedévente kell fizetni)

-Spanyol TB jogviszony

 

C. Nyugdíjasoknak

-Igazolás a nyugdíjas jogviszonyról a nyugdíjat folyósító országból és ennek hivatalos spanyol fordítása

-Privát egészségbiztosítás, amely érvényes Spanyolországban és ugyanolyan ellátást biztosít, mint a társadalombiztosítás, azaz kórházi gyógykezelésre kiterjedő

 

D. Jövedelmüket és anyagi hátterüket más módon fedező kérelmezőknek

-Privát egészségbiztosítás, amely érvényes Spanyolországban és ugyanolyan ellátást biztosít, mint a társadalombiztosításos, azaz kórházi gyógykezelésre kiterjedő

-Banki igazolás számlaegyenlegről, amely eléri az 5300 €-t

Ez utóbbi kettőhöz annyi tippet adnék, hogy a spanyol banknál nyitott számlához egyszerűbb egészségbiztosítást kötni és a bankosok tudják, hogy melyiket érdemes, ha megmondja az ember, hogy a rezidenciához kell. Vannak családi biztosításcsomagok is, kedvezőbb áron. Általában havi 50 € / fő a díja és a krónikus betegségben szenvedőket nem szeretik. A bankon keresztül az enyhébbeket, mint magas vérnyomás át lehet nyomni, de egy autoimmun beteg már teljesen kizárt, nem is vizsgálják a kórtörténetet, előzményeket, simán elutasítanak. Kérdőíves önbevallással dolgoznak, nincs orvosi vizsgálat. 

A családok számlaegyenleg küszöbét nem szorozzák be automatikusan a létszámmal, de nem is adnak meg egy minimum összeget. Minél több, annál jobb, de kb. 3-4 havi megélhetési összeg jó, ha van a számlán. Nem forgalom, hanem a kibocsátási napon egy adott napi egyenleg. 

A rezidencia kártya tartalmazza a nevet, születési időt, NIE számot, spanyol lakcímet. Nem fényképes igazolvány, hanem papír alapú, ezért érdemes fóliáztatni, mert könnyen elszakadhat. 5 évig érvényes és mindig csak fényképes igazolvánnyal együtt használható. Azután, hogy rendelkezik egy külföldi NIE számmal, az lesz a spanyolországi azonosítója. Mindenhol.

Időt kell rá hagyni, kb. 6 hétig is eltarthat, amíg megérkezik és személyesen kell érte menni, nem postázzák ki, de e-mailben értesítenek, amikor megérkezik a hivatalba. 

A kártyával járnak jogok is, kötelezettségek is. Többek között jár a lakosoknak adott 75%-os utazási kedvezmény, amelyet "residencia de viajes"-nek hívnak, a lakóhely szerinti önkormányzat adja ki a zöld rezidencia kártyára. Ezt a papírt 6 havonta kell újraigényelni. A kompokon vagy a repülőn a szigetek között és a félsziget felé is sokkal olcsóbban lehet így utazni. A rezidencia kártya automatikusan adóalannyá is tesz. Azaz bevallást kell készíteni akkor is, ha a jövedelem máshonnan származik és más országban kellett adózni utána. Éves szinten 183 napot meghaladó tartózkodás esetén regisztráció nélkül is adórezidencia keletkezik a kettős adóztatást elkerülő államok polgárai számára, bár ennek gyakorlatban történő érvényesítésére még nem láttam példát. Ha valaki jártas ebben a kérdésben, ossza meg a tapasztalatait.

ayuntamiento.jpg

Valle Gran Rey önkormányzati hivatal - Ayuntamiento

10.02. Tegnap az index kiemelte ezt a bejegyzést. Ennek köszönhetően nagyon sok látogatóm lett hirtelen, s kaptam néhány beszólást. Különösen a rezidencia szóhasználat verte ki a biztosítékot néhányaknál. Elnézést kérek azoktól, akik nyelvükben érezték sértve magukat, mivel a rezidens magyarul mást jelent. Lsd. Szómagyarító

Nem az a típus vagyok, aki pár év után elfelejt magyarul (hogyan is tehetném, még a gondolat is borzasztó) utána is néztem, hogy valóban baki-e. Honfitársaimmal különböző beszélgetős csoportokban simán használjuk és mindenki érti, hogy miről van szó. Elég volt a google-ig menni. Ha rákeresünk a "rezidens lakcím" kifejezésre, látszik, hogy gyakran keresett, mások is használják. 

Köszönöm, hogy elolvastátok.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vivalagomera.blog.hu/api/trackback/id/tr6314262779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tamask 2018.10.02. 17:49:17

Rezidens... Ez a szó nem azt jelenti magyarul, amit a posztoló gondol.
Rezidenssé váláshoz kell egy orvosi egyetemen szerzett diploma. Vagy királyi sarjnak kell lenni, azoknak van rezidenciájuk.

A posztoló arról ír, hogy hogyan kell bejelentkezni a Kanári-szigeteken, tartózkodási engedélyt szerezni, ha ott állandó lakcímet akar az ember. Lakcím létesítés, biztosítás stb. Letelepedés. Értem, hogy angolul meg spanyolul a residence, residencia szavakat használják, de magyarul ez nincs így.
Az információk egyébként hasznosak, érthetőek.

funfun 2018.10.02. 17:49:23

Hasznos, nagyon hasznos infók a kezdeti lépésekhez. A szigeteken többször voltam, La Gomerán csak egyszer, de szívesen telepednék le arrafelé. Ki tudja, mit hoz a jövő...

Soha ne tegyel haver a fekete lora 2018.10.02. 17:49:31

"Az európai uniós állampolgárok két tagállamban létesíthetnek párhuzamosan rezidenciát és akár hat lakcímmel is rendelkezhetnek."

Ez ugy hulyeseg ahogy van. Eloszor is tanulj meg magyarul, a jog nem ismer olyat hogy rezidencia.

Allando lakohelyed a torveny szerint 1 db. lehet, mas kerdes hogy mivel senki sem ellenorzi, minden EU orszagban lehet egy allando lakohelyed a gyakorlatban.

zuulululu 2018.10.02. 17:49:35

Jol osszeszedted. Imadom a mediterrant, de hianyzik a batorsag belevagni..

Élet La Gomerán 2018.10.02. 17:57:14

@Soha ne tegyel haver a fekete lora: lehet, hogy igazad van, én nem vagyok jogász. Valahol olvastam a lakcímekre utaló részt, de nem találom most. Inkább kihúztam, nehogy valakit félrevezessek ezzel. A rezidencia kifejezésre a válaszomat beleírtam a blog végére, mert ezt fontosnak érzem tisztázni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.04. 17:26:00

Haha, jó kis hasznos poszt, ne állj meg, toljad a kontentet.Gondolkoztunk sokat, hogy öregecskedő korunkban leköltözni a kis sárga madarak valamelyik szigetére...Majd elválik, addig meg könyvjelző.
:-)
süti beállítások módosítása