Életünk La Gomerán

Viva La Gomera!

Vueltas a kis halászfalu

2015. november 12. 13:23 - Élet La Gomerán

Tegnap ritka esemény -sajnos ritka, mert elnézve a boltokat, bárokat nagyon jó forgalmat bonyolíthattak így a szezon legelejéhez viszonyítva- törte meg a kikötő és a kisváros életét. Reggel horgonyt vert egy igazi tengerjáró hajó, a Thomson Majesty, több, mint 1200 utassal a fedélzeten és délutánig a kikötőben maradt. dsc_0282k.jpgKitelepült pultokkal -hogy mit árultak ott, azt mi helyiek nem láthattuk, mert a kaput lezárták, nem lehetett megközelíteni a külső mólót, csak a hajó utasai közlekedhettek ott-, utcazenével várta a falu a sok turistát. Minden bolt már kora reggel nyitott, ami azt jelenti, hogy nem 10 körül, hanem jóval előbb. A bárok annyira tele voltak, hogy úgy internetezhettem vagy 30 percen át, hogy meg sem kérdezték, mit fogyasztok. Ez volt az utolsó nap, hogy internetért üldögéltem a péknél vagy a churreriában, ma végre beszerelték a netet a lakásunkba is. Hurrá, hatalmas megkönnyebbülés! Így azonban nem tudtuk megmutatni kisfiunknak a nagy hajót és elmulasztottuk azt is, amikor elhagyta a kikötőt, mert pont akkor dolgozott nálunk a telefontársaság szerelője. 

Áramlott a sok ember a faluban és különböző programokon is részt tudtak venni. Buszokkal vitték őket kirándulni a szigeten, át lehetett szállni kisebb léptékű hajókra delfinlesre indulni vagy a Los Órganoshoz.

Amúgy a kis halászfalu sokat változott a 80-as évek óta. Míg korábban banánszállítmányok indultak innen Európába, most csupán a turizmusra fókuszál. Éttermek, szuvenírboltok mindenütt és alig van néhány vitorlás, motoros hajó a kikötőben. Kis egyszerű, csendes hely. Azt a partszakaszt, ahol a Thomson Majesty állt, egy sima napon a pecások birtokolják. dsc_0296k.jpg

 

dsc_0302k.jpgEgy utasterminált kezdtek építeni a nyáron, decemberig be is kell fejezni, ez a feltétele annak, hogy a szigeten belüli hajóforgalom elindulhasson. Régóta terv, hogy Vueltast (Valle Gran Reyt) rendszeres hajójárat kösse össze Playa de Santiagoval és San Sebastiannal. Mivel az út innen San Sebastianba a kanyarok és a szintkülönbség miatt elég hosszú, 50 km és kb. egy óra (légvonalban 20 km az egész) valamint a nemzeti parkot így komoly környezetszennyezés terheli az átmenő autóforgalom miatt, valóban ildomos lenne ezt a lehetőséget is biztosítani a lakosságnak és a turistáknak. dsc_0294k.jpgdsc_0310k.jpgA Cofradía nemrég nyílt újra egy rövid bezárás és felújítás után. Ikonikus hely, tengeri ételekre specializálódva. Várható, hogy egy friss halat kínáló bolt is nyílik hamarosan. Meglepő, hogy eddig ez nem történt meg, kicsit irritáló egy halászfaluban fagyasztott halat vásárolni a Sparban. Néha körbejár egy furgon -hangos zenével hívja fel magára a figyelmet- és tőle lehet friss halat venni, de a kínálata elég esetleges és számítani sem érdemes rá, ha az ember a menüt tervezi aznapra. Várjuk a halas boltot vagy még inkább a pecázó férj sikerélményét.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vivalagomera.blog.hu/api/trackback/id/tr408071770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása