Ma ünnep van mert ezen a napon, 1983-ban ült össze először a tartományi parlament. Ebből az alkalomból egy olyan témát hoztam, ami nagyon kanári. Van egy mondás is, ami úgy hangzik: " Kanáribb vagyok a gofionál is." (Soy más canario que el gofio.) Ezt csak olyan mondja magáról, aki tősgyökeres patrióta kanáriónak vallja magát.

A gofio tipikus kanári alap élelmiszer, amelynek gyökere egészen a guanche hagyományokig vezet vissza. A szigeteken termesztett búzát, kukoricát, árpát pörkölik mielőtt megőrlik, s így nyernek egy pirított lisztféleséget.  A guanche-ok árpából készítették, illetve bizonyos páfrányok rizómáját (a növény gyökerének az a része, amelyben a tápanyagot raktározza) használták hozzá. A pörkölés elpusztítja a penész toxinokat, így a tárolása nem kíván különösebb elővigyázatosságot és az ízét is elviszi egy kicsit édeskésebb irányba. Ezzel az eljárással a fehérjék egy részét is bontják, így az élelmiszer könnyebben emészthetővé válik. Gazdag vitaminokban (B-k, C, A, D), ásványokban (vas, kalcium, magnézium, cink, kálium, nátrium), fehérjében, rostban. Többszörösen telítetlen omega 6 zsírsavakat is tartalmaz. Csökkenti a koleszterint és a diabéteszeseknek is segíti egyenletesen tartani a vércukor szintet. Forrás: https://www.natursan.net/gofio-beneficios-y-propiedades/

kép: natursan.net

Valószínű, hogy az eljárást a guanche-ok, akik berber leszármazottak voltak, Nyugat-Afrikából hozták magukkal, mert pl. Marokkóban is megtalálható ez az élelmiszer egy pép formájában. Ők gazdagítják mandula pasztával, argán olajjal, ánizzsal, édesköménnyel, szezámmal, mézzel. Sokáig eltartható, nagy tápértékű élelem. Tibetben tsampa néven ismert. (Wikipedia)

Fuerteventurán csicseriborsóból is ismeretes.

A spanyol polgárháború alatt és után a gofio volt a legfőbb élelmiszer a szigeteken. Őrületes szegénység volt itt ezekben az években és még jóval utána is. A Buba Bartels gyűjtötte képek és a Telémaco története jól illusztrálja ezt.

Muszáj eltérnem ezen a ponton kicsit a tipikus kanári élelmiszerek témámtól. Az ide betelepült külföldiek között gyakori téma az, hogy merre tart ma Európa. Nyilván La Gomera célcsoportja nem a fogyasztói társadalom legaktívabb rétege, inkább jellemző a természethez való visszafordulás, a lelassulás keresése és sokan, főleg németek, adják fel magas életszínvonalukat a magasabb életminőség reményében. Bizonyára egy szubkultúrát képez az, aki ideköltözik és aki itt marad az ide születettek közül. A hippik ennek egy szélsőségesebb megnyilvánulása, most nem róluk írok, hanem azokról a dolgozó rétegekről, mint akik mi is vagyunk. Akik nem azért költöznek ide, mert már jó dolgukban azt sem tudják, hogy mit csináljanak a bőrük alatt is pénzzel, hanem inkább lejjebb adnak a fogyasztási igényeikből azért, hogy az életük, amely oly rövid, szóljon másról is, mint a munkáról, rohanásról, fogyasztásról. Akik azért dolgoznak, hogy megéljenek és nem azért élnek, hogy dolgozhassanak. Nem ők fogják megváltani a világot, inkább élvezni szeretnék azt, amit a világ ad. Nehéz érzékeltetnem eléggé korlátozott kifejező készségemmel az ide költözők pszichéjét, de az is mutat valamit, hogy gyakori témájuk a lehetséges polgárháború Európában. Megoszlanak a vélemények, hogy egy ilyen szituációban jobb lenne-e elszigeteltségben élni vagy éppen az lenne a legrosszabb, hogy ennyire ki vagyunk szolgáltatva. Biztosan távol lennénk a tűztől, de a lehetőségektől is. A polgárháborús Európából nem jönnének turisták...nehéz elképzelni a dolgokat, de leírni, hogy miket gondolok néha még sokkal nehezebb. Nem is akarom igazán, de annyit elárulok, hogy én ezekben a vitákban inkább a pesszimisták oldalán állok a szigetlakók sorsát illetően. Főleg azoknak lesz nehéz, akiknek nincs földje, ehhez nem kell sok fantázia, sem történészi diploma. Európa dekadens és dekadenciában jó élni, csak ne mi legyünk az utolsó generáció. Meg ne a gyerekeink...

Vissza a gofióhoz, mert még egy szó sem esett arról, hogy hogyan is fogyasztják. Változatos felhasználása alakult ki, onnan kezdve, hogy kis tejjel reggelire eszik, de desszertet is készítenek belőle. Sűrítenek vele leveseket, szószokat, édesítik és sózzák. Ma golyókat készítettem kukorica (ami itt millo és nem maíz!) alapú gofióból kis pálmamézzel, virágmézzel, kókusszal, kakaóporral, pici vízzel, sűrített tejjel és a közepébe aszalt papayát, cseresznyét rejtettem. Töményebb, mint a darált kekszből készített kókuszgolyó, de határozottan finom és talán egészségesebb is. Cukrot nem tettem bele. 

 A zurrón, egy a gofio-hoz kapcsolódó hagyományos eszköz. A finom kecskebőrből készített zsákban gyúrják össze a gofiot vízzel, olajjal, sóval, és egyéb hozzávalókkal, attól függően, hogy mivel akarják fogyasztani. A végeredmény a pella de gofio...egy köretszerű étel.

Nem állítom, hogy ez a gasztronómia csúcsa, de aki erre jár, ne mulassza el kipróbálni, veszíteni nem fog vele.