Életünk La Gomerán

Viva La Gomera!

Finca, azaz földbirtok - gazdálkodás La Gomerán

2019. február 05. 19:50 - Élet La Gomerán

Ez a poszt régóta terv, lassan három éve. Nem is tudom, hogy miért nem írtam meg, pedig egy érdekes élettörténet és hobbi áll a hátterében. Talán azért nem, mert miután bemutatták nekünk a birtokukat és készítettem egy csomó fényképet, elveszítettem a cetlimet, amire felírtam a különböző növényeket. Aztán később megtaláltam, de ezt a bejegyzést mégsem a különböző egzotikus gyümölcsöknek fogom szentelni.

Rainer a német hadseregtől ment nyugdíjba, ahol a repülés területén dolgozott elismert szakemberként. Sokat élt külhoni szolgálatban, s leszerelve az ingatlanvásárlásra kapható támogatást egy vallehermosoi földbirtok megvételére költötte. Megözvegyülése után interneten keresett társat magának, s így találtak egymásra az észt származású Ainoval. Aino sokat élt Finnországban, s éppen Svájcban várta, hogy újra felszálljanak a repülők a kimondhatatlan nevű izlandi vulkán kitörése után, amikor rávette a lánya, hogy próbáljon társat találni a neten. Sikerült nekik!

dsc_0877.JPG

Egy meredek hegyoldalban élnek, ahová az utolsó jó pár száz métert gyalog kell megtenni egy nem is annyira veszélytelen szakaszon. Helyes kis házuk a völgyre tekint, amelyet körülvesz 17 teraszuk a sok száz különböző fával és még saját víztározójuk is van. Rainer hetvenen túl van, de cseppet sem zavarja a kényelmetlenség. Ha szabad ideje engedi, jön Valle Gran Reybe és kihajózik horgászni, miközben felesége élvezi az itteni strandokat, a napsütést vagy újabban unokái társaságát, mert a lányáék is áttelepültek Svájcból. 

Vallehermoso a sziget északi oldalán fekszik, sokkal csapadékosabb, mint Valle Gran Rey, sokkal kevesebbet süt a nap, nincs jó strandja, viszont a mezőgazdaság sikeresebb, mint nálunk. Nálunk van öntözőcsatorna, de meglehetősen drágán mérik ki az így megszerezhető, víztározókban összegyűjtött locsolásra alkalmas csapadékvizet. 

La Gomerán nincs igazán sok termőföld: sziklás, hegyekkel szabdalt a sziget. A hegyoldalakat teraszokkal fogják művelésre, illetve fogták régebben. Ma már csak a megművelhető földek 30%-án termesztenek valamit, noha korábban a gazdaság alapja az önellátó gazdálkodás volt. Egy interaktív térkép a művelt területekről. Főként az északi völgyekben, az öntözetlen földeken tudtak sikerrel termeszteni gabonákat, hüvelyeseket, burgonyát és szőlőt. A szőlőtermelésnek két formája terjedt el. A jobb minőségű földeken a lugasos rendszer, a szegényebb területeken a kúszóforma. Főleg fehér szőlőt termelnek. Az öntözhető földeken eleinte jelentős (a XVI. és XVII. században) cukornád, később a banánnak adta át a helyét a XX. századig. Egyes területeken, mint Taguluche, jellemző volt a paradicsomtermesztés. A kukorica is megél, erre a millo szót használják ellenben az ismertebb maíz-szal. A '60-as években hanyatlásnak indult a mezőgazdaság. Egyrészt az elvándorlás miatt, másrészt a szállítási feltételek ugrásszerű javulásával már nem volt szükséges, hogy műveljék a földeket. Mára a turizmus lett a fő bevételi forrás. A lakosság majdnem harmadával csökkent az 50-es évekbeli 30,000-hez viszonyítva, miközben a turizmus évről-évre nő. 2017-es adat szerint minden idelátogató turista 1650 €-t hagyott a szigeten lakhatásért, közlekedésért, szolgáltatásokért, élelmiszerért. 80% feletti a szálláshelyek kihasználtsága Valle Gran Reyben, északon 70% körüli. Betelepülés is van, mindemellett, bár elég érdekesen néz ki a lakosságszám változás. Találtam egy diagramot a városunkról, mutatom. Mi lehet az oka a 2011-es hirtelen csökkenésnek? 

asi_ha_cambiado_la_poblac.jpg

Visszatérve a mezőgazdaságra, a termények közül még a pálmamézet muszáj említeni, amely nem is igazi méz, inkább a juharsziruphoz hasonlatos élelmiszer. A fák megcsapolásával nyerik ki. Állattenyésztésben a kecske a legelterjedtebb, így a kecskehús és a kecskesajt is alapja a gasztronómiának. A gyümölcsök közül a mangó, a papaya, az avokádó és természetesen a kanári banán a legjellemzőbbek. Helyi családoknak jellemzően van egy fincája, ahol saját szükségletre konyhakertet művelnek, esetleg tyúkokat tartanak. Pár olyan birtok is akad, ahol lehet vásárolni is vagy ahonnan beszállítanak a zöldségeshez. Rainerék azonban csupán hobbiként gondozzák a nagy birtokot, ami terem, az a családé, a barátoké. 

Végezetül egy képes galéria a finca alsó 2-3 teraszán fotózott növényekből:

Egy spanyol nyelvű cikk róluk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vivalagomera.blog.hu/api/trackback/id/tr8812359935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása